Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége

2024. december 18. 19:39
A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt.

Az egybegyűlteket Varga Anikó, a Cholnoky Kerekasztal Egyesület elnöke köszöntötte, aki arra kérte az itt élőket: lassítsanak, álljanak meg egy kicsit, hogy megélhessék az együttlét örömét, fedezzék fel annak az örömét, hogy nem vagyunk egyedül. Erre is jó lehetőséget kínált a szerdai rendezvény. 

Ovádi Péter parlamenti képviselő a közösséget méltatta. Mint mondta, jó közösen megélni a karácsonyi várakozást, megbecsülni a minket körülvevő értékeket. Megköszönte a szervezőknek, szereplőknek és önkénteseknek, hogy létrejöhetett ez a közösségi esemény. 

Sótonyi Mónika alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője szerint az adventi koszorú gyertyalángjai arra emlékeztetnek minket, hogy osszuk meg egymással az örömünket, mert ebből tudunk igazán erős közösségeket alkotni. Ebben a városrészben sikerült megvalósítani ezt az álmot – jegyezte meg. Köszönetet mondott a városrész vállalkozóinak, akik támogatták a rendezvényt. Azt kívánta, hogy a karácsony valódi üzenete és varázsa maradjon meg a szívünkben az év minden egyes napján, a szeretetet az odafigyelésben, az egymásba kapaszkodásban, támogatásban éljük meg, ezeket ne váltsák fel az ajándékok, mert nem azok az igazi értékek.

A délután során műsort adtak a városrészben működő óvoda, iskola növendékei, a nyugdíjasklub tagjai és a Veszprémi Petőfi Színház csapata. 

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
kovacsbalint
kovacsbalint
kovacsbalint
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.