A párizsi olimpia veszprémi aranyérmese, valamint edzője csütörtök este az ActiCity-ben tartott karácsonyi ünnepségen vehették át díszpolgári címüket, amivel a város azokat a személyeket ismeri el, akik munkájukkal és eredményeikkel kitörölhetetlen dicsőséget szereztek nem csak maguknak, hanem egész Veszprémnek is.
Díszpolgári címet 1991 óta összesen tizenheten kaptak, legutóbb idén augusztusban Navracsics Tibor, hozzájuk csatlakozott most Rasovszky Kristóf és Szokolai László, akik Porga Gyula polgármestertől vehették át vastaps közepette a kitüntetést.
Az ünnepségen, amelyen a polgármester megtartotta évértékelő beszédét, valamint előrevetítette, hogy mi vár a veszprémiekre 2025-ben, illetve beszélt a város új céljairól is - ezekről későbbi tudósításunkban részletesen beszámolunk - Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is méltatta az új díszpolgárokat. Ahogy fogalmazott, egy város attól lehet sikeres, ha tiszteli a múltját, megéli a jelenét és van víziója a jövőre. Rasovszky Kristóf és Szokolai László ezek mindegyikében példát muattak, olyan emberek, akiknek a mentalitását érdemes követnie mindenkinek.
Rasovszky Kristóf Veszprémben született 1997-ben. Királyszentistvánon nőtt fel, 3 évesen kezdett el úszni, szülei támogatásával a sport felé vette az irányt. A veszprémi Dózsa György Általános Iskolában, valamint a Lovassy László Gimnáziumban, majd a Pannon Egyetemen folytatta tanulmányait. 2015-től kezdődően Veszprém színeiben versenyzett medencében és nyíltvízi 5,10 kilométeren. 2016 nyarán a riói olimpia után dőlt el véglegesen, hogy a hosszútávúszás lesz a fő versenyszáma. A veszprémi Balaton Úszó Klub edzőjével, Szokolai Lászlóval hamar megtalálták a közös hangot, kitartó és összehangolt munkájuk eredményeként évről évre nyert rangos versenyeken érmeket, 2016-ban a Junior Európa-bajnokságon és világbajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott 10 km-en. Innentől kezdve számos nemzetközi versenyről hozott haza arany, ezüst és bronzérmet. 2020-ban a tokiói olimpián nyílt vízi 10 km-en ezüstérmes lett, ugyanezen versenyszámban olimpiai aranyérmet nyert 2024. augusztus 9-én, Párizsban. A sport iránti elkötelezettsége és a világ egyik legkeményebb sportágában való kitartása példaértékű. Veszprém úszósport eredményeihez hozzájáruló kimagasló teljesítményével örökre beírta magát a város sporttörténelmébe.
Szokolai László testnevelés-földrajz szakos tanár, úszóedző Százhalombattán született. A sport szeretete már egészen kisgyermek korától jelen volt az életében, és a vízzel való ismerkedést a Dunai Kőolaj Sport Klub úszó edzésein kezdte. Érden a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanult és érettségizett. A gimnázium elvégzése után az Egri Ho Si Minh tanárképző főiskolán tett sikeres vizsgát testnevelés-földrajz szakon. Az első munkahelye Százhalombattán a Városi Sportiskola volt, ahol az úszó szakosztályt vezette, majd a tanuszodát. 1994-ben költözött Veszprémbe, ahol a Veszprémi Egyetemi Úszó Klub utánpótlás szakágának a vezetője lett. 1999-ben a Fűzfői AK Úszó Szakosztály vezetője, majd ugyanebben az évben létrehozza a delfin úszóiskolát. 2003-ban megalapítja a Fűzfői Balaton Úszó Klubot, ahol mint vezetőedző és ügyvezető tevékenykedik. 2005-ben székhelyüket Veszprémbe helyezik és megalapítják a Balaton Úszó Klubot. 2008-ig a Balaton Sprint Nemzetközi Úszóverseny szervezője. 2017-től a Balatonfüredi Úszó Egylet szakedzője. Részt vett Kiss Judit olimpikon szakmai felkészítésében.
Edzője Rasovszky Kristófnak, aki a 2024-es párizsi olimpián aranyérmet, a 2021-es tokiói olimpián ezüstérmet szerzett, emellett világbajnok, kétszeres Európa-bajnok, illetve junior világbajnok. Kiváló tanítványai továbbá Betlehem Dávid, aki a párizsi olimpián bronzérmet szerzett, illetve Sárkány Zalán, aki a budapesti rövid pályás úszó világbajnokságon aranyérmet nyert. Szokolai László kétségkívül edzői pályafutása csúcsára ért az idei esztendőben, a rengeteg munka pedig elképesztő sikereket hozott.
Szokolai László a versenyzők mellett az óvodai, iskolai és az egyetemi úszás szakmai irányítását is végezte évekig. Neki köszönhetően számos kisgyermek tanult meg úszni, szerette meg a vizes közeget és akár hobbi vagy komolyabb szinten kezdett el foglalkozni az úszással. Munkája példaértékű, aktív szerepe van nem csak Veszprém és a térség, de az egész ország sporthírnevének öregbítésében.
Veszprém város eddigi díszpolgárai:
1991 Hungler József
1991 Szoboszlay Sándor
1991 Kasza László
1991 Polinszky Károly
1991 Brusznyai Árpád
1996 Kiss Balázs
2002 Hegyeshalmi László
2002 Kollár Kálmán
2002 Hajnal Csaba
2002 Zámbó István
2002 Dr. Habsburg Ottó
2007 Dr. Horváth Balázs
2009 Gutheil Jenő
2011 Dr. Markó László
2018 Dr. Márfi Gyula
2021 Dr. Papp Sándor
2024 Dr. Navracsics Tibor
2024 Rasovszky Kristóf
2024 Szokolai László