Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Az Emberkék Alapítvány és az Angyalok - Példaértékű gyógyító ajándékozás

2024. december 20. 2:04
Hatalmas civil összefogást hozott létre az Emberkék Alapítvány csapata, akik 27 tartósan, krónikusan beteg gyermek karácsonyi kívánságait váltották valóra. Az alapítvány segítségével az adományozók találkozhattak a gyerekekkel és személyesen adták át ajándékaikat Veszprémben, a Hangvillában december 19-én.

A 27 gyermek és szüleik különböző kívánságokat juttattak el az alapítvány képviselőinek, akik felhívást tettek közzé és úgy találtak ajándékozókra az ország több pontjáról, de főként Veszprémből. Az ünnepélyes átadás eseményére a beteg gyermekeket elkísérték családjaik és sok jótékonykodó is a gyermekével érkezett, példát mutatva a segítségnyújtásból. Nagy mosolyok, nagy találkozások és őszinte ölelések emelték az ünnep fényét. Akik nem tudtak eljönni személyesen, levelet is írtak a megajándékozott gyerekeknek a gyógyító játékok, könyvek és egyéb meglepetések mellé, amit az Emberkék Alapítvány képviselői adtak át.

Az ünnepségen a résztvevőket Dr. Unger Vivien gyermekgyógyász, az Emberkék Alapítvány elnöke és Fejes Veronika az alapítvány titkára szervezőként köszöntötte. Ők azok, akik a gyerekeket és hétköznapjaikat is ismerik, hiszen az alapítvány a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályának működését segíti munkájával. Jelenlegi legnagyobb céljuk egy EEG készülék megvásárlása, amelyhez még mindig várják a jótékony célú felajánlásokat, akár karácsony alkalmából is a 10104820-63052860-00000008 bankszámlaszámon. Ezen kívül adó 1% felajánlással és akár a repont automatáknál palackok visszaváltásával is segítheti bárki a beteg gyermekek gyógyulását.

Az alapítvány munkájáról még több információ a Facebook oldalukon található.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.