Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Határon túli magyarok találkoztak Megyeren

2008. június 1. 17:45 // Forrás: Veszprém Megyei Önkormányzat Sajtóreferens
Az összefogás szép példája a mostani - vélekedett Lasztovicza Jenő, a térség országgyűlési képviselője tegnap, a Megyeren tartott a határon túli magyarok találkozóján. Pál Béla országgyűlési képviselő, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke szerint nem azt keresnünk, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt.
Trianon határokat állított közénk, amelyek idő közben leullottak, és az
emberek az egység megteremtésére törekednek - értékelte a találkozó
jelentőségét dr. Rédey Zsolt Sümeg polgármestere, a Sümegi Kistérségi
Többcélú Társulás képviseletében. Pál Béla köszöntőjében kiemelte: Megyer -
Sümeg kapuja - szép példája annak, hogy ha egy apró, és nem könnnyű helyzetben
levő település tenni akar a boldogulásért, akkor csodákra képes. Tavaly
100 millió forint pályázati összeggel gyarapodott.
A húsz családnak otthont adó Sümeg melletti település polgármestere Pajer
Kristóf úgy döntött, elmaradott térségben élnek ugyan, de természeti
értékeik kiemelkedőek, idegenforgalmi lehetőségeik adottak, ezért a térség
polgármesterei összefogásával meghívták a határon túli testvértelepüléseik
képviselőit. Így a sümegi térség falvai - köztük Megyer, Dabronc,
Zalaerdőd, Gógánfa, Hetyefő - meghívására eljöttek a felvidéki, erdélyi és
vajdasági magyarok. A találkozóra eljött Tagai István, a közel 14 ezer
lakosú  Budakeszi polgármestere is, aki példaértékűnek nevezte a megyeriek
ötletét. Mint mondta a fővárosból egyre többen költöznek nyugodt, vidéki
településekre.
Megyer lakóházainak udvarán, nyitott portákon mutatták be népművészeti
értékeiket, termékeiket, és együtt főztek tájjellegű ételeket, kínáltak
italokat helyiek és a vendégek a szép számmal érkezett érdeklődőknek.
A találkózó ideje alatt környékbeliek és a vendégek kultúrális csoportjai
mutatkoztak be. Rendeztek foci banokságot, tűzoltó- és rendőrségi
bemutatót. A gyerekeket játszóház várta, a sümegi Capári lovasudvar
lovaival pedig a lenyűgöző környéket nyeregben is meg lehetett tekinteni.
Népművészek termékeik bemutatásával adtak ízelítőt a határon túi magyarok
korábbi és jelenlegi életéből. Külön borutcában a térség és a vendégek
legfinomabb nedüit kínálták.
Zatkalik András
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.