Az osztrák Markus Rogan üzenetértékűen azt fejtegette az elődöntő után, hogy nem adott ki mindent magából, Cseh pedig azt mondta: nem elégedett a mellúszásával.
Azt már a rajt előtt sejteni lehetett, kettejük versenye lesz, másnak nincs esélye az aranyéremre.
Cseh másodikként fordult a pillangó után, de Rogan előtt volt körülbelül egy testhosszal. A hátúszás után még jobban beleerősített, majdnem egy másodperccel vezetett. Mellen azonban Rogan nagyon ráúszott – Japánban, a világcsúcstartóval készült fel -, de még így is majdnem öt tizeddel vezetett Cseh.
A gyorson Rogan nem akart leszakadni, nagyon szorongatta Csehet, egymás mellett haladtak, de a magyar három tizedet megőrzött előnyéből.
Óriási verseny volt, ilyen kiélezett küzdelemben még egyszer sem nyert Cseh. Ideje: 1:57.73 volt.
"Fantasztikus érzés hazai közönség előtt nyerni. Nagy csata volt, ezt is lehetett várni, hiszen a lelki haviselés már előkezdődött tegnap. Rogan tudatosan választotta a harcot" - nyilatkozott Cseh.
Nagyon kemény verseny volt, nem az idő, hanem a győzelem volt a lényeg. Benne volt, hogy közelebb jön mellen, így is lett, de gyorson tartottam magam.
Gyurta Dániel élete formájában versenyez az Európa-bajnokságon, ezt ismét bebizonyította a 200 mell elődöntőjében, hiszen nem bújt meg a mezőnyben, ahogy szokott, nem a hajrájában bízott, hanem már ötvennél vezetett, és utána folyamatosan növelte az előnyét. Több mint egytesthosszal nyerte elődöntőjét, és a csütörtöki döntőbe is a legjobb idővel került.
„Jó előjel volt, hogy százon kétszer egy percet úsztam, a mai nap úgy sikerült, ahogy szerettem volna, 2:10 alá szerettem volna kerülni, nem sikerült, de visszafogtam magam az utolsó ötvenen, nem adtam ki magamból mindent. Teljesen más verseny lesz a csütörtöki döntő, nem is lehet más célom, minthogy a hazai közönség előtt felálljak a dobogó tetejére" - mondta Gyurta, akinek testvére, Gergely a hetedik lett 1500 gyorson.
200 vegyesen Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn a második valamint a harmadik idővel jutott a döntőbe. Hosszú 2:11.84-gyel ért célba, Verrasztó két századdal maradt el tőle. A francia Muffat volt a leggyorsabb.
Verrasztó félórával elődöntője után a 100 gyorson mindössze két tizeddel maradt le az éremről. A rossz rajt után fokozatosan zárkózott, de mindez csak az ötödik helyre volt elég.
Eredmények, férfiak, 200 m gyors:
1. Paul Biedermann (Németország) 1:46.06 p
2. Nyikita Lobincev (Oroszország) 1:46.51
3. Sebastiaan Verschuren (Hollandia) 1:46.91
1500 m gyors:
1. Sebastien Rouault (Franciaország) 14:55.17 p
2. Pal Jönsen (Feröer-szigetek) 14:56.90
3. Samuel Pizzetti (Olaszország) 14:59.76
...7. GYURTA GERGELY 15:19.27
Nők, 100 m gyors:
1. Francesca Halsall (Nagy-Britannia) 53.58 mp
2. Aliakszandra Heraszimenya (Fehéroroszország 53.82
3. Femke Heemskerk (Hollandia) 54.12
...5. VERRASZTÓ EVELYN 54.33
100 m mell:
1. Julija Jefimova (Oroszország) 1:06.32 p
2. Rikke Möller Pedersen (Dánia) és Jennie Johansson (Svédország) 1:07.36-1:07.36
* * *
Az ukrán Ilja Kvasa nyerte a férfi műugrók szerdai 1 méteres versenyét. A két magyar induló, Hajnal András és Kelemen Tamás a délelőtti selejtezőből nem jutott be a délutáni 12-es fináléba: előbbi a 16., utóbbi a 26. helyen végzett.
Eredmény, férfi műugrás, 1 m:
1. Ilja Kvasa (Ukrajna) 433,90 pont
2. Patrick Hausding (Németország) 430,25
3. Javier Illana (Spanyolország) 414,35