Van Gogh nem az aktjairól ismert – persze a vázlatfüzeteiben találunk tanulmányrajzokat, de kész munkája csak néhány született a műfajban. Ezen ritkaságok közé tartozik a párizsi Tambourin kávéház tulajdonosát, Agostina Segatorit ábrázoló alkotás, amit a hollandiai Kröller-Müller Múzeumban csodálhatunk meg személyesen.
Jean-Baptiste Camille Corot: Agostina, az olasz (1866)
Segatori népszerű modell volt a 19. század második felében, több neves festőművész is dolgozott vele, mint Delacroix, Manet és a már említett van Gogh. Anconában született 1841-ben, a hatvanas években azonban már Párizsban találkozhatunk vele, ahol Jean-Baptiste-Camille Corot-nak és Edouard Dantannak modellkedik – utóbbival tíz éven át alkottak egy párt. A nő ebben az időszakban fontos szerepet vállalt a párizsi kulturális élet szervezésében: az általa üzemeltetett kávéház, a Tambourin kedvelt találkozóhelye volt a művészeknek, Segatori megvásárolta a szegény, pályakezdő alkotók munkáit, teret adott a kiállításaiknak.
Vincent van Gogh: Olasz nő (1887)
Vincent van Gogh 1886-ban érkezett Párizsba, hogy Fernand Cormonnál festészetet tanuljon. Csakhamar törzsvendége lett a Tambourinnak; egyezséget kötött a tulajdonossal, hogy – mivel anyagi gondokkal küszködött, és nagyrészt bátyja pénzelte – fogyasztását festményekkel törleszti. Vincent és Agostina kapcsolatáról keveset tudunk. A festő élete részletesen dokumentált, testvérével folytatott levelezéséből pontos képet kaphatunk arról, mi történt vele, miről gondolkodott, mit érzett (a levelezésből magyar nyelven is jelent meg válogatás, angolul pedig az egész elérhető a Van Gogh Múzeum honlapján), azonban mivel párizsi tartózkodása idején bátyjánál lakott, így ebben a másfél évben nem folyt kettejük között írásos eszmecsere, megbeszélhettek mindent személyesen.
Van Gogh a Tambourin kávéházban (Henri de Toulouse-Lautrec, 1887)
Leginkább tehát másodkézből, például Émile Bernard visszaemlékezéseiből tudhatjuk, hogy 1887 tavaszán Vincent és Agostina egy párt alkottak – van Gogh ekkoriban készítette azt az egynéhány aktot, amikről a cikk elején beszéltem. A kapcsolat mindössze néhány hónapig ('86 decemberétől '87 májusáig) tartott és viharos szakítással ért véget; és bár kiadta a festő útját, Segatori megtartotta a neki ajándékozott képeket. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy a nő nemcsak magánéleti, hanem szakmai mérföldkövet is jelentett van Gogh életében: ő rendezte meg a festő első kiállítását, a Tambourinban.
„Egy dologban biztos lehetsz: mégpedig hogy többé semmilyen munkát nem fogok készíteni a Tambourinnak. Azt hiszem, tulajdonosváltás is lesz, és persze ez nekem nincs ellenemre. Ami viszont Segatori kisasszonyt illeti, az egy teljesen más ügy. Még mindig gyengéden érzek iránta, és remélem, benne is maradt némi gyengédség az irányomba. De ő most szörnyű helyzetben van. Se nem szabad, se nem úr a saját házában, leginkább pedig beteg és egészségtelen.”
– Van Gogh levele testvérének, Theonak, 1887. július.
Van Gogh aztán 1888-ban Arles-ba utazott, további sorsát pedig mindannyian ismerjük. Ami Segatorit illeti, Vincent jól ítélte meg a helyzetet: a Tambourin csődbe ment, Agostina úszott az adósságban, élete hátralevő részét szegénységben élte le. 1910-ben hunyt el, szelleme azonban örök nyomot hagyott azoknak a művészeknek a munkáiban, akiket inspirált és támogatott.
