Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hat év után őrizetben az erőszakoló

2025. január 14. 13:03 // Forrás: police.hu
A Veszprém vármegyei rendőrök elfogták a berhidai férfit.

Kétségbeesve hívta telefonon 2018. november 11-én éjszaka a rendőrséget egy nő, aki arról tett bejelentést, hogy közös otthonukban az élettársa szexuálisan molesztálta az alvó testvérét. A nő és vőlegénye aznap este családi körben ünnepelt Pétfürdőn, ahol italoztak is. Berhidai otthonukba hazatérve velük tartott a mennyasszony 14 éves húga is, akinek külön szobában vetettek ágyat. Éjjel a nő arra ébredt, hogy párja nincs mellette, és a szomszéd szobából zajokat hallott. A helyiségbe lépve látta, hogy a férfi molesztálta az alvó testvért.

A két nő eljött lakásból, a férfi bezárkózott, a rendőrök törték rá az ajtót. Elfogását követően – ittas állapota miatt – a kihallgatását később akarták a nyomozók végrehajtani, ám az akkor 31 éves gyanúsított ismeretlen helyre távozott. Ellene nemzetközi és európai elfogató parancsot is kiadtak a rendőrök, ennek nyomán fogták el a brit hatóságok.

Kiadatását követően a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták a Veszprém vármegyei rendőrök a berhidai lakost 2025. január 10-én éjjel. Őrizetbe vették őt, és kihallgatását követően kezdeményezték letartóztatását. Szexuális erőszak miatt folyik ellene a nyomozás – közölte honlapján a hatóság.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.