Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Endrődi Sándorra emlékeztek

2025. január 17. 11:30
Születésének 175. évfordulóján ünnepi műsorral emlékeztek Endrődi Sándor költőre.

A Jeruzsálemhegyi Baráti Kör és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Megyei Tagozata a hagyományokhoz hűen megemlékezést szervezett Endrődi Sándor író, költő születésnapjának 175. évfordulója alkalmából. Az esemény fényét emelte, hogy a kerek születésnap mellett egy másik kerek évforduló is erre az évre esett, nevezetesen, hogy épp húsz évvel ezelőtt állították fel Endrődi szobrát.

Az ünnepélyes megemlékezésen Benyovszky Pál Márton könyvtárnok, kultúraközvetítő szavalta el Endrődi Sándor két versét, a város nevében pedig Halmay Gábor önkormányzati képviselő szólalt fel.

Endrődi Sándor a maga korának rendkívül elismert alkotója volt, Halmay szerint azonban fontos, hogy ma is emlékezzünk rá, arra az emberre, aki évtizedekkel megelőzte korát. Az önkormányzati képviselő hozzátette: az ilyen emberekből összeálló közösség igazi sikereket érhet el, utalt ezzel a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, majd hozzátette, igazi erejét mutatja a helynek, hogy például a Jeruzsálemhegyi Baráti Körnek, valamint a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak is fontos az emlékezet.

Halmay megköszönte tehát a két társaságnak, majd a koszorúzásra is sor került.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.