Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lang Ádám Debrecenbe igazolt

2025. január 17. 10:01 // Forrás: MTI
A veszprémi nevelésű Lang Ádám a labdarúgó OTP Bank Ligában 11. helyen álló Debrecenhez szerződött.

A klub pénteken reggel a Facebook-oldalán közölte, hogy a 70-szeres válogatott hátvéddel két és fél évre szóló megállapodást kötött. A 32. születésnapját ma ünneplő védő a ciprusi Omonia Nicosiától érkezett a hajdúsági együtteshez.

Lang Ádám szülővárosa, Veszprém NB II-es csapatában mutatkozott be a felnőttek között, majd 2012-ben a Győrhöz igazolt, amellyel 2013-ban bajnoki címet ünnepelhetett. Később a Videotonnal ezüstérmet nyert a bajnokságban, 2016-ban pedig a francia élvonalbeli Dijonhoz szerződött.

A francia első osztályban 22 mérkőzésen lépett pályára, játszott a Nancyban is, ahonnan Kolozsvárra, a romániai CFR Clujhoz igazolt és a 2018/2019-es idényben román bajnokságot nyert. Kolozsvár után karrierjében az Omonia Nicosia következett. Cipruson bajnoki (2021) és kupadiadalt (2022, 2023) is ünnepelhetett.

A válogatottban 2014-ben, Debrecenben mutatkozott be, összesen 70 alkalommal lépet pályára a nemzeti csapatban és a 2016-os, valamint a tavalyi Európa-bajnokságon is játszott.

vehir.hu
további cikkek
Miért utálják Szoboszlait? Erről jut eszembe… Miért utálják Szoboszlait? Szoboszlai Dominik a mai magyar labdarúgás legfényesebben csillogó ékköve. A világ egyik legpatinásabb klubjában, az angol FC Liverpoolban a csapat erősségeinek egyike. Itthon mégis sokszor és sokan támadják – „ha van rajta sapka, azért, ha nincs, akkor meg azért”. Mi ez, rosszindulat, irigység? Miért? tegnap 17:34 Szoboszlai gólt lőtt, a Liverpool Ligakupa-döntőbe jutott labdarúgás Szoboszlai gólt lőtt, a Liverpool Ligakupa-döntőbe jutott A címvédő Liverpool lesz a továbbjutását már szerdán bebiztosító Newcastle United ellenfele az angol labdarúgó Ligakupa döntőjében. 2025. február 6. 23:09 Nemzetek Ligája: február 17-én indul a jegyértékesítés a törökök elleni hazai találkozóra magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája: február 17-én indul a jegyértékesítés a törökök elleni hazai találkozóra Február 17-én 10 órától lehet jegyet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott márciusi, Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozójának hazai mérkőzésére. 2025. február 5. 9:55 Practical VSC: négyen távoztak, hárman érkeztek Practical VSC Practical VSC: négyen távoztak, hárman érkeztek A Practical VSC ügyvezetője, Szabó Péter a vehir.hu megkeresésére beszámolt a téli játékosmozgásokról. Megtudhattuk, hogy a keret végleges: négy távozó mellett hárman érkeztek. 2025. február 5. 11:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.