Egy több, mint 10 évre visszatekintő esemény megújult névvel és arculattal debütál Veszprémben. Mire készül a szervező, Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány?
A Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválról beszélünk, amit idén tavasszal, május 15-től 18-ig rendezünk meg tizedik alkalommal, tehát jubileumi esemény lesz. Eddig Gödöllő volt a helyszín. Ebben az esztendőben egy több szempontból a korábbiaktól eltérő rendezvényt szeretnénk tető alá hozni. A királyi kastélyból a királyok városába helyezzük át a székhelyét és új nevet is kap: Planet Lens.
Mi az oka a változásnak?
A Kék Bolygó Alapítvány a fenntarthatóság megismertetése és támogatása érdekében működik.
Rendszeresen tartok klímaelőadásokat középiskolákban, egyetemeken vagy szakmai rendezvényeken. Kéthetente készítek podcasteket ebben a témában, tavasszal Fenntarthatósági témahetet szervezünk. Van egy tőkealapunk, amely ezen a területen tevékenykedő cégekbe fektet be, valamint kezdő vállalkozásoknak képzési programokat is működtetünk. Mindezeken túl három vízvilágtalálkozó után 2021-ben és 2023-ban megrendeztük a Planet fenntarthatósági expót és élményprogramot. Jövőre ezt is szeretnénk megújítani. Reményeim szerint ennek lesz úgymond az előfutára a veszprémi fesztivál, amely a „Planet univerzum” részeként az alapítvány céljait hangsúlyosabban tudja megjeleníteni akár a nemzetközi térben is.
A név pedig Planet Lens, azaz, hogy a művészek vagy akár a lelkes, de tehetséges amatőrök miként látják a fotó vagy kamera lencséjén keresztül a bolygónkat. Az idén 99 éves David Attenborough is megmérette már magát nálunk korábban, és nem mindig nyert. Szóval, a léc magasan van. Várunk mindenkit szeretettel belföldről és határon túlról egyaránt.
Gyönyörű filmeket és fotókat lehet látni a természet- és környezetvédelem területén. De, mint Ön is utalt rá, manapság már egy mobiltelefon is csodákra képes.
Pontosan. És mi is haladunk a korral. A fiatalokat szeretnénk bevonni a különböző közösségi felületeken, például az Instagramon vagy akár a TikTokon keresztül, hogy készítsenek képeket, illetve kis videókat, milyen az ő „lencséjük”, ők miként látják a körülöttük lévő világot.
Kiemelten figyelünk arra, hogy a fiatalok számára is vonzó legyen a fesztivál. Interaktív, digitális megoldásokkal, ifjúsági pályázatokkal és workshopokkal próbáljuk bevonni őket, hiszen ők a jövő természetvédői.
Mikortól lehet nevezni, és milyen alkotásokkal?
Nevezni február végéig lehet a planetlens.hu oldalon. Három fő kategóriában várjuk az alkotásokat: természetfilmek, természetfotók és ifjúsági alkotások. Különösen azokra az alkotásokra számítunk, amik a természetvédelem fontosságát hangsúlyozzák, vagy kreatív és innovatív módon mutatják be a természet szépségeit.
Kikre számítanak a zsűritagok között, és milyen szempontok alapján bírálják el az alkotásokat?
A zsűritagok között idén is nemzetközileg elismert természetfilmesek és fotósok lesznek. Kiemelten figyelünk a történetmesélés minőségére, az esztétikai értékekre és a megfogalmazott üzenet erősségére.
Aki nem tud eljönni Veszprémbe május derekán, de érdekli a fesztivál, az is megismerheti a kínálatot?
Azon dolgozunk, hogy a közmédia lineáris és online felületein is megtekinthetőek legyenek az alkotások. Ez magyarul annyit jelent, hogy remélhetően televízióban vagy az interneten keresztül is meg lehet nézni az alkotások többségét. A fotók tekintetében pedig egy országjáró programot tervezünk. Különböző településekre szeretnénk elvinni egy-egy kiállítást. Távolabbi célunk, hogy a művek Európa több nagyvárosába is eljussanak.
Hogyan változtak a természetfilmek és fotók üzenetei az elmúlt évtizedekben?
A természetfilmezés és fotózás egyre inkább a fenntarthatóság és a környezettudatosság kérdéseire fókuszál.
Régebben az esztétikai értékek álltak a középpontban, ma viszont sok alkotás konkrét problémákra – például a klímaváltozásra vagy fajok kipusztulására – hívja fel a figyelmet. Ez az irányvonal azt is jelenti, hogy az alkotások egyre személyesebbek, és sokszor cselekvésre ösztönöznek.
Terveznek-e valamilyen újdonságot vagy meglepetést a veszprémi helyszínen?
A költözés lehetőséget ad arra, hogy új programokkal bővítsük a fesztivált. Lesznek szabadtéri vetítések, a Veszprém környéki természeti kincseket bemutató helyszíni kirándulások, és tervezzük, hogy interaktív installációkkal is gazdagítjuk a rendezvényt.