Nagyon kemény versennyel zártam a szezonomat vasárnap Liévinben. A rajt után eléggé beragadtam, de igyekeztem hamar összeszedni magam es minél hamarabb előre jutni. Ez sajnos az első körben több hibát is hozott, mivel a pálya a jeges, saras körülmények miatt nem engedett nagyobb tempót. Ezért a második körtől már a saját tempómra álltam és úgy sikerült folyamatosan utolérnem, és lehagynom az előttem lévőket. A verseny végére így a 31.helyen tudtam zárni. Nem teljesen az az eredmény, amit szerettem volna, de tanulok a hibáimból es jövőre még jobban teljesítek.
– nyilatkozta klubja honlapjának Bruchner Regina.
Dér Zsolt szövetségi kapitány az MTI-nek nyilatkozott Regina szerepléséről. A szakember előzetesen a középmezőnyben zárást várta el a magyar bajnok versenyzőtől, amit maradéktalanul teljesített a VESC kerékpárosa.