A középkori Magyarország térképét böngészve többször találkozhatunk Kövesd nevű településekkel. Ez az elnevezés a területük földrajzi adottságaira utalt, az egyik ilyen kis falu pedig közvetlenül a Balaton partján, a mai Aszófő helyén terült el. A tihanyi apátság birtoka volt, a kövesdieknek pedig egy temploma is volt, amit a tizennegyedik században említettek először, pontosan annak papjáról maradtak fent írásos emlékek. Építését valamikor 1260-1270-es évekre datálják.
Bár Kövesd mára teljesen eltűnt a térképről – ennek okaira hamarosan rátérünk – a temploma ma is megtalálható Aszófő mellett, nem sokkal a vasúti megálló alatt, közvetlenül a nádas mellett. A 71-es főútról egyszerűen meg lehet közelíteni autóval is, majd a természetvédelmi terület határát jelző tábla után gyalogosan alig száz métert megtéve már a boltíves ajtó alatt találhatja magát bárki.
Az egyhajós, egyenes szentélyzáródású, keletelt, sekrestyés kis templom alapjai és főfalai a mai napig állnak, viszont néhány generációval korábban élt történeti kutatók feljegyzéseit átvizsgálva még több, ma már nem látható részlet is előtűnik az épületről.
Rómer Flóris, a neves magyar archeológus a tizenkilencedik században még feljegyzett egy Szent Kristófot – az utazók védőszentjét – ábrázoló falképet a templomból. Ez mára teljesen eltűnt, a főhomlokzaton viszont még megtalálhatók az eredeti, csúcsíves és gömbökkel díszített ívsoros párkány maradványai. Ezek valószínűleg körbefutottak az építmény homlokzatán.
Ugyanígy látszódnak még a templomhajó nyugati végében az egykori karzat pilléreinek és boltozatainak nyomai is, a szentély mellett az északi oldalon pedig a sekrestyének a maradványai és a falazott oltár alapjai is megmaradtak.
Habár a nyomai már nincsenek meg, de a történészek szerint a kövesdi templomnak fénykorában tornya is lehetett.
A területen a huszadik században végeztek átfogóbb feltárásokat, ekkor találtak rá egy olyan leletre is, ami évszázadokkal megelőzte Kövesd létrejöttét.
A templomtól északra egy római villa alapjainak maradványait mutatta ki a földradar, ugyanitt egy korabeli vízvezeték nyomait is megtalálták, ami az épület fürdőjét láthatta el vízzel.
Sőt, a szentély oltára alatt találtak egy felirat nélküli római oltárkövet, valamint cseréptöredékeket is, még inkább megerősítve azt, hogy már bőven a honfoglalás előtt éltek emberek ezen a festői területen, a későbbi templom pedig az ő házuk alapjaira épülhetett.
Kövesd végérvényesen a tizenhatodik században tűnt el a térképről. Ez a török harcok korszaka, a kövesdiek sorsát is ez pecsételte meg.
Veszprémet a törökök 1552-ben foglalták el, viszont ezután a pasának többször szembe kellett néznie a Gyulaffyak támadásaival. Bosszúját a török vezér a balatoni településeken élte ki, amiket kifosztottak, feldúltak. A kövesdi emberek a templomukba menekültek a törökök elől, akik viszont elkezdték ágyúzni az épületet, majd felgyújtották azt. A tragédia után Kövesd nem népesült be újra.
A templom falai viszont túlélték az évszázadokat, ahogy a bejárat fölötti szűk, köralakú ablaknyílás is. Ennek a kis építészeti elemnek fontos jelentősége van, viszont csak évente kétszer derült ki, hogy miért.
A tavaszi és őszi napéjegyenlőségek idején a késő délutáni napsütés éppen ezen a kis résen szűrődik be a templom falai közé, ahol pontosan a főoltárt világítja meg. Az ablaknyílás betétjében egy rézgyűrűt is találtak, amire latinul azt írták fel: „Sol omnibus lucet”, azaz „A nap mindenkire süt.”
