Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Március 3-án, hétfőn folytatódik a veszprémi Szabadság tér megújítása

2025. február 28. 12:29
Március 3-án, hétfőn folytatódik a veszprémi Szabadság tér megújítása.  Az eddig felújított területet folytatva most a Horgos utcai kereszteződéstől a Brusznyai Árpád utcai lámpás kereszteződésig kap új aszfalt burkolatot a tér és megújulnak a járdák is. A felújítás alatt a forgalmi rend több alkalommal is változni fog, de a tér és a csatlakozó utcák forgalma teljesen nem szűnik meg: ugyanakkor több alakommal is változó terelésekre kell számítani. Ezekről a kivitelező időben tájékoztat majd.

Első ütem: március 5. és 14. között

A tér nyugati oldalán, az 1-3 számú házak előtti szakaszon újul meg az útburkolat és a járda. Ezen időszak alatt a nyugati oldalon lévő járdaszakaszt, a balra kanyarodó és egyenes-jobbra kanyarodó sávokat zárja le a kivitelező, a Horgos utcától a lámpás kereszteződésig kifelé egyirányú lesz a forgalom. A Brusznyai Árpád és az Óvári Ferenc utcák felől a Szabadság tér felé nem lehet majd bekanyarodni, a Szabadság tér terelőúton (Horgos utca felől) közelíthető meg.

Második ütem: március 17. és 31. között 

A tér keleti oldalán, a 8-10 számú házak előtti szakaszon folytatódik a munka, ezalatt a térről kifele vezető út átkerül a tér nyugati oldalára. Ezen időszakban egyéb változás nem várható, vagyis a Szabadság tér 2024-ben felújított részére a Brusznyai Árpád utca felől továbbra is csak terelőúton keresztül lehet majd eljutni.

Végül - a tervek szerint április 5-én, szombaton - teljes útzár mellett egy nap alatt készül el kopóréteg. Ezalatt az Óváros teret a Sziklai János és Vas Gereben utcán át lehet majd elérni. Aznap a közlekedést forgalomirányítás segíti majd.

A Szabadság tér felújításának befejezése április első hetében várható.

Az időközben szükséges közlekedési változásokról a közbeszerzési eljáráson legkedvezőbb ajánlatot adó és ezért kiválasztott kivitelező, a VEMÉVSZER KFT. tájékoztatása alapján a rendelkezésre álló felületeken adunk tájékoztatást

A felújítással kapcsolatban Bázsa Botond a terület önkormányzati képviselője elmondta: "Mint a terület önkormányzati képviselője üdvözlöm a beruházást a Szabadság tér teljes még befejezetlen részének a felújításával kapcsolatban. Így teljessé válik a terület rekonstrukciója, a Horgos utca is felújításra került két évvel ezelőtt, kényelmes és biztonságossá válik a közlekedés. Mivel a terület nagy forgalmat bonyolít le a hétköznapokban és a városunkba érkező turisták körében is ez különösen fontos. Kérjük a türelmüket az erre közlekedőknek a munkálatok idejére."

Varga Tamás alpolgármester kiemelte, hogy „Az ezen a héten elfogadott költségvetésben is jelentős összeget fordítunk a város útjainak és közterületeinek felújítására, ennek keretében folytatódik és befejeződik a Szabadság tér felújítása. Április elejére egy teljesen megújult tér várja majd a fesztivál szezon kezdetét.”

vehir.hu
további cikkek
Új parkoló épül a Török Ignác utcában közélet Új parkoló épül a Török Ignác utcában A veszprémi Török Ignác utcában jelentős fejlesztés kezdődött el március 4-én, amelynek eredményeként egy új, rendezett parkoló épül. A jelenlegi murvás terület helyett egy korszerű, térkő burkolatú parkolót alakítanak ki, amely jobban megfelel a városi közlekedés igényeinek. 2025. március 7. 16:35 Ütköztették a véleményeket a Kiskőrösi utca felújításával kapcsolatban Jeruzsálemhegy Ütköztették a véleményeket a Kiskőrösi utca felújításával kapcsolatban Januárban elindult és várhatóan az idei nyár végéig tart majd a Kiskőrösi utca felújítása, ami több lezárással és átalakítással jár együtt. Ezekről, valamint a beruházás műszaki tartalmáról tartottak lakossági fórumot péntek délután az utcában élőknek. 2025. január 20. 15:29 Elkészült a Szabadság tér! közélet Elkészült a Szabadság tér! Minden korlátozás megszűnt, péntektől kezdve újra teljesen használható a Szabadság tér. 2024. december 20. 15:15 Elkészült és újra járható a Szent István utca útfelújítás Elkészült és újra járható a Szent István utca Befejeződtek a munkálatok a Szent István utcában, szombattól már korlátozások nélkül közlekedhet rajta bárki. A fél évig tartó munka során az útburkolat felújítása mellett megoldották a csapadékvíz elvezetését is, a járda térkőburkolatot kapott, a régi közvilágítást pedig modern LED-égők biztosítják ezentúl. 2024. október 5. 15:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.