Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 11. Márton
Veszprém
14°C
2025. november 11. Márton
Veszprém
14°C

Százmillió forint sorsáról dönthetnek a veszprémiek

2025. március 4. 21:51
Elindul a részvételi költségvetés: március végétől lehet beküldeni az ötleteket, amelyek a 2026-os városi büdzsébe is beépülhetnek.

A részvételi költségvetés bevezetéséről februárban döntött a közgyűlés: idén elindítják a folyamatot, és 2026-ban százmillió forint értékben a lakossági ötletpályázaton nyertes javaslatok valósulnak meg. A részleteket kedden Varga Tamás alpolgármester, valamint Gerstmár Ferenc és Szücs Zoltán önkormányzati képviselők ismertették közös sajtótájékoztatójukon.

A közösségi költségvetés műfaja 1989 óta létezik, a brazíliai Porto Alegrében adták meg a lehetőséget a lakosságnak, hogy ötleteikkel irányt szabhassanak a város fejlődésének. A módszer előnyei, hogy aktívan bevonja a polgárokat a város ügyeibe, valódi helyi igényeket elégít ki, növeli az átláthatóságot, miközben erősíti a helyi közösséget – sorolta az előnyöket Gerstmár Ferenc.

Gerstmár Ferenc, Varga Tamás, Szücs ZoltánGerstmár Ferenc, Varga Tamás, Szücs Zoltán

Idén húszmillió forintot költ az önkormányzat a rendszer kialakítására és az ötletpályázat lebonyolítására, jövőre pedig százmillió forint értékben valósulnak meg azok a projektek, amiket a lakosság kezdeményez. 

Mi lesz ennek a menete? Március 31-én indul az ötletpályázat: egyrészt lesz egy online felület, amelyen keresztül benyújthatók az ötletek, másrészt a város több pontján, például kulturális intézményekben helyeznek el ötletládákat, ahová papíron is be lehet dobni a javaslatokat. Az ötleteket június 30-ig várják. Ezután a beérkezett felvetéseket a polgármesteri hivatal szakemberei átnézik, kiszűrik azokat, amelyek nem megvalósíthatók vagy nem az önkormányzat hatáskörébe tartoznak, a valóban működőképes javaslatokat pedig októberben közönségszavazásra bocsátják – ismertette a folyamatot Varga Tamás.

Szücs Zoltán arra biztatja a veszprémieket, hogy fogalmazzák meg javaslataikat, és beszélgessenek egymással arról, mire lenne szüksége a közösségeknek. Mint mondta, a folyamatot a polgármesteri hivatal munkatársai is népszerűsíteni és segíteni fogják, de a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is tervez ötletelő fórumokat és fokozott utcai jelenlétet, hogy személyesen is megszólítsák és bevonják az embereket.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Az állatasszisztált fejlesztés jelentőségét mutatta be a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI szakmai napja közélet Az állatasszisztált fejlesztés jelentőségét mutatta be a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI szakmai napja A sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésében betöltött szerepét és lehetőségeit mutatta be az állatasszisztált fejlesztésről szóló szakmai nap október 21-én, amelyet a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI szervezett. Az esemény a Veszprémi Tankerületi Központ “Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projektje keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg.   ma 15:03 A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Bakony Expo A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Három nap, százötven kiállító, több mint harminc kísérőprogram, megszámlálhatatlan íz, illat és élmény várta a látogatókat november 7-9. között a XII. Bakony Expon a Veszprém Arénában. ma 10:44 Robotikában is a világ élvonalában az MCC diákjai Mathias Corvinus Collegium Robotikában is a világ élvonalában az MCC diákjai Kiemelkedő eredménnyel végzett az MCC-s diákokból álló magyar csapat az idei FIRST Global Challenge nemzetközi robotika versenyen. A Panamában tartott megmérettetésen Magyarország a 4. helyen végzett a világ 195 résztvevő országa között. ma 10:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.