Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bajnokok Ligája: a PSG tizenegyesekkel kiejtette a Liverpoolt

2025. március 12. 6:34 // Forrás: MTI
A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool FC egygólos idegenbeli sikerét követően a keddi visszavágón 1-0-s vereséget szenvedett a vendég Paris Saint-Germaintől, amely tizenegyesekkel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből.

A játéknap rangadóján az alapszakaszgyőztes Liverpool FC saját közönsége előtt korántsem volt olyan alárendelt szerepben, mint Párizsban, ahol ennek ellenére 1-0-ra-nyert.

A mezőnyben többnyire kiegyenlített volt a játék, ugyanakkor a francia csapat kontrái veszélyesebbek voltak, mint az angol éllovas támadásai, így Ousmane Dembélé korai góljával a PSG megérdemelten vezetett a szünetben.

A második félidőben rákapcsolt Premier League listavezetője, sőt a magyar válogatott csapatkapitánya betalált, azonban gólját - Luis Díaz leshelyzete miatt - nem adták meg.

A Vörösök egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a riválisra, amely állta a sarat, legközelebb a csereként beállt Jarell Quansah járt a gólhoz, de a fejese a jobb kapufán csattant, így hosszabbításba torkollott a párharc.

A ráadást jobban kezdte a PSG, de mindkét lehetőségét elpuskázta, ezt követően viszont nem forogtak veszélyben a kapuk. Az újabb térfélcserét követően is csak a vendégeknek volt helyzetük, azonban a brazil Alisson Becker több ízben is bravúrral hárított, így az idegek csatája döntött, de ebben már nem vehetett részt Szoboszlai, akit a hosszabbítás szünetében lecserélt Arne Slot vezetőedző.

A tizenegyesek során az uruguayi Darwin Nunez és Curtis Jones hibája döntött, mert mindkét liverpooli játékos próbálkozását kivédte a PSG Európa-bajnok olasz kapusa, Gianluigi Donnarumma. A PSG a nyolc között a belga Club Brugge vagy az angol Aston Villa együttesével találkozik.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Liverpool FC (angol) - Paris Saint-Germain (francia) 0-1 (0-1, 0-1, 0-1) - 11-esekkel: 1-4
gólszerző: Dembele (12.)
Továbbjutott: a Paris Saint-Germain 1-1-es összesítéssel, 11-esekkel.korábban:

Internazionale (olasz)-Feyenoord (holland) 2-1 (1-1)
gól: Thuram (8.), Calhanoglu (51., 11-esből), illetve Moder (42., 11-esből)
Tj.: az Internazionale kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

Bayer Leverkusen (német)-Bayern München (német) 0-2 (0-0)
gól: Kane (52.), Davies (71.)
Tj.: a Bayern München kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel.

FC Barcelona (spanyol)-Benfica (portugál) 3-1 (3-1)
gól: Raphinha (11., 42.), Yamal (27.), illetve Otamendi (13.)
Tj.: az FC Barcelona kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

szerdán játsszák:

Lille (francia)-Borussia Dortmund (német) 18.45 (1-1)
Aston Villa (angol)-Club Brugge (belga) 21.00 (3-1)
Atlético Madrid (spanyol)-Real Madrid (spanyol) 21.00 (1-2)
Arsenal (angol)-PSV Eindhoven (holland) 21.00 (7-1)

vehir.hu
további cikkek
Szoboszlai Dominik kimondta a boldogító igent – FOTÓ Szoboszlai Dominik Szoboszlai Dominik kimondta a boldogító igent – FOTÓ A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya és a Liverpool 24 éves középpályása, Szoboszlai Dominik csütörtökön Budapesten megházasodott, amit közösségi oldalán hozott nyilvánosságra egy kép formájában. tegnap 19:59 Vécsei Bálint: reálisan a pótselejtezőről harcolhatják ki a vb-részvételt magyar labdarúgó-válogatott Vécsei Bálint: reálisan a pótselejtezőről harcolhatják ki a vb-részvételt Vécsei Bálint szerint reálisan nézve a magyar válogatott a pótselejtezőről harcolhatja ki részvételét a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra. tegnap 19:51 A második a harmadik ellen – újabb rangadóval folytatódik a vármegyei küzdelem vármegyei foci A második a harmadik ellen – újabb rangadóval folytatódik a vármegyei küzdelem A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában a bajnoki címért küzdő, második helyen álló Úrkút a harmadik pozíciót elfoglaló Balatonalmádit fogadja hétvégén – BEHARANGOZÓ. tegnap 15:17 Összetartozunk jóban és rosszban Erről jut eszembe… Összetartozunk jóban és rosszban A magyar futballkedvelőknek felért egy ágyékon rúgással a törökök elleni kettős vereség a Nemzetek Ligájában, minek következtében válogatottunk kiesett az elitek csoportjából. Ám az élet megy tovább, és vissza lehet jutni az A-ligába, hiszen korábban a C-ből sikerült felkapaszkodni a legjobbak közé, s azóta érettebb, tapasztaltabb lett a csapat és a szakmai stáb is. 2025. március 25. 21:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.