Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém művészeiért

2010. augusztus 20. 5:00
Több éves hagyomány, hogy a veszprémi művészek emléket állítanak korábban élt társaik emlékére.

Immár hagyománynak számít, hogy a Panteonban minden év augusztus huszadika előtt egy emléktáblát helyeznek ki valamely veszprémi vagy Veszprémhez kötődő, a városért sokat tett személyek emlékére. Tegnap délután a tizennyolcadik században élt öt művész tiszteletére avattak emlékoszlopot, a Tűztorony udvarán.

Az emlékjelet Raffay Béla szobrászművész alkotta. A kezdeményezést régóta támogatja az önkormányzat, így a köszöntő beszédet is Péterné Rózsa Mária,  kulturális, turisztikai és vallásügyi bizottság elnöke mondta. Felhívta a figyelmet miért is fontos a veszprémiek számára a Panteon, a hely, ahol büszkén emlékezhetünk tehetséges elődeinkre. A tanácsnok asszony felsorolta az öt művészt is – Gabránszky István ötvöst, Anteszner József képírót, Ethey István könyvkötőt, Tiethart József kőművest és a székesegyház eleddig névtelen orgonistáját – akik tiszteletére az emlékjel készült.



Péterné Rózsa Mária és Raffay Béla

Az avatóbeszédet Lichtneckert András főlevéltáros tartotta, aki visszavezette a közönséget a tizenhetedik századi Veszprémbe, ahol a század közepétől óriási fejlődés indult meg, ekkor alakult ki a ma ismert városkép. Az akkori művészek és céhmesterek nem számítottak híres embereknek – ezen négy személy nevét is egy telekkönyvből ismerjük – ám megérdemlik a tiszteletet, névtelenül is sokat tettek városunkért.



Az esemény zárásaként megkoszorúzták az emlékoszlopot

Tiger Szabolcs
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.