A városi ünnepség délután a Laczkó Dezső Múzeum előtti téren folytatódott, ahol különböző kézműves bemutatókkal, langalló és kürtöskalács kóstolással, zenés, táncos színpadi produkciókkal várták a veszprémieket.
Köszöntőjében dr. Limbacher Gábor, a múzeum igazgatója emlékeztetett, Szent István olyan államot alapított, amely bár megfogyatkozott területtel, de még 1000 év után is létezik.
- Nekünk, magyaroknak éreznünk kell a magyarságunkat, az ide tartozásunkat az egész Kárpát-medencében. – Az igazgató arra is figyelmeztetett, hogy időt kell szakítanunk az értékeink megismerésére is, nem csak a munkára és a pihenésre. – A múlt héten egyik kollegám egy gyönyörű kegytárgyat ásott ki Balatonudvariban. Ezen a tíz-, tizenegyedik századból való tárgyon jól látszik, milyen fontos is volt a kor, Szent István korának embere számára a kereszténység és a magyarság is. Ezeket az értékeket nekünk is fontossá kell tennünk az életünkben.
A múzeumigazgató után Porga Gyula alpolgármester, a Fidesz polgármesterjelöltje köszöntötte a megjelenteket, majd röviden elmondta, hogyan is alakult ki augusztus 20. ünnepe. – Első István királyt 1083. augusztus 20-án avatta szenté VII. Gergely pápa. A kezdeményező Szent László király elrendelte továbbá, hogy Szent István napját, mint szent ünnepet tartsák számon.
- Ez azonban nem csak egyházi ünnep, hisz az államalapítónkban magát a független, erős, egységes magyar állam létét tiszteljük - vonatkoztatott el az alpolgármester az ünnepet a történelemtől. - Ez legfontosabb hagyományunk, melyet az ezer esztendő veszedelmei sem homályosíthattak el. Ugyanis első királyunk a kőerődítményeknél is szilárdabb, a szellemi fundamentumokra helyezte az állam épületét. Államiságunk alapja az egység, amely a gondok ellenére is összefogja nemzetünket, társadalmunkat. Nem hiszek abban – amit ma sokak, sok helyen hangoztatnak – miszerint a mai magyarság megosztott és széthúzó. Ha valóban ilyen nép lennénk, hazánk már rég nem létezne, az 1000 éves múltunk is egységünk bizonyítéka – folytatta Porga Gyula.
- Lehetnek különbségek közöttünk, de ettől leszünk sokszínűek. Nem kell mindig, mindenben egyetértenünk, de megértjük egymást, egy nyelvet beszélünk. Én hiszek a közösen kimondott szó erejében. Hisz ezer éve közös nyelven, magyarul adunk hálát a létezésünkért. Szent István hagyománya a kereszténység, a nyelv, az ország és a kultúra egysége, amelyből minden kor társadalma megalapíthatta a saját Magyarországát. Mi is méltó utódaikká válhatunk, ha az összefogás és egység szellemében új államalapítókká válunk a régi hazában. Hiszek a közös cselekedet erejében is. Minket, veszprémieket a városunk is egységbe foglal. Egy eleven, szellemi egységbe, amely magyarságunk mellett megteremti veszprémiségünket is. Ebben a szellemiségben kívánok szép napot mindenkinek – fejezte be beszédét az alpolgármester.
A köszöntők után folytatódott az ünnepi műsor, elsőként is a Szentgáli Banda népzenéivel.


