Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ökológiai túllövésben

2010. augusztus 21. 0:51 // Forrás: MTI
Másfél évre van szüksége a földi ökoszisztémának, hogy előállítsa azon erőforrásokat, amelyet az emberiség egy év alatt elfogyaszt.

Az emberiség évezredeken át kevesebb erőforrást használt fel, mint amennyit a bolygó bioszférája újra tudott termelni. Bő két évtizeddel ezelőtt léptük át azt a kritikus határvonalat, ahol az emberi igények mértéke túllépte a természeti szolgáltatások mértékét.

Ökológiai szempontból augusztus huszonegyedikén jön el az év vége. A kaliforniai székhelyű Global Footprint Network nevű szervezet kutatásai alapján ugyanis az emberiség idén kevesebb mint kilenc hónap alatt feléli a Földön egy év alatt keletkező ökológiai erőforrásokat. Az év többi részében tehát zöldhitelből élünk.

Számításokkal veti össze a Global Footprint Network a bolygó erőforrásainak minden évben megújulásra képes mennyiségét az emberi szükségletekkel. Ez az összehasonlítás azt mutatja, hogy idén augusztus 21-én éri el az emberiség igénye az ökológiai szolgáltatások azon mértéket, amelyet ebben az évben a természet nyújtani képes. Azaz ettől a naptól kezdve az év végéig a természeti tőkét éljük fel.

Mathias Wackernagel, a Global Footprint Network igazgatója szerint a jelenleg tapasztalható klímaváltozás, a biodiverzitás csökkenése, az erdőirtás, a víz és élelmiszerhiány mind egyértelmű jelei annak, hogy tovább már nem finanszírozhatjuk fogyasztásainkat – ökológiai értelemben vett – hitelből. A természet ezt csak rövid ideig teszi lehetővé számunkra.

Ez a szakadék az ökológiai erőforrások iránti „keresleti” és „kínálati” oldalak között – amelyet ökológiai túllövésnek nevezünk – folyamatosan növekedett az utóbbi években. Jelenleg majdnem egy év és hat hónapra van szüksége a földi ökoszisztémának, hogy előállítsa (megújítsa) azon erőforrásokat, amelyet az emberiség egy év alatt elfogyaszt. Illetve kilenc hónap sem kell ahhoz, hogy a természet egyéves produktumát feléljük.
Visszafogott ENSZ-előrejelzések szerint a 2030-as évekre már két Föld bolygó kapacitására lenne szükség, hogy egyensúlyt tarthasson az emberiség igényeivel. Ám mivel továbbra is egyetlen bolygónk lesz, a jelenlegi tendenciák fennmaradása esetén gyorsan eltűnik az a mozgástér, amelyben az emberiség manőverezhet.

A valószínűsíthető következmény: bolygónk lakói nagy részének jelenlegi életminősége veszélybe kerül. Például azért, mert sokkal több szén-dioxidot bocsátunk ki, mint amennyit a bolygó ökoszisztémája megkötni képes, emiatt a gáz felhalmozódik a légkörben. Jellemző, hogy az emberiség karbonlábnyoma (azon föld- és vízterület nagysága, amely a kibocsátott összes szén-dioxid megkötéséhez, ezáltal a légköri felhalmozódása megelőzéséhez szükséges) több mint duplájára emelkedett 1970 óta.
Tavaly az ökológiai túllövés napja szeptember 25-re esett. Idén a túllövés napja tehát egy hónappal korábban jött. Ez nem az emberi igények hirtelen történő megnövekedésének „köszönhető”, inkább a számítási módszertan fejlődésének.

Ez a rossz hír. Wackernagel szerint van jó hír is: „tudjuk, hogy a legtöbb technológia és megoldás, amellyel a problémák orvosolhatók lennének, már léteznek, illetve elérhetők bárki számára. Ezek olyan dolgok, mint például az okos várostervezés, energiahatékony házak, ökológiai szempontú adóreform, a fosszilis energiahordozók nyílt vagy rejtett támogatásainak eltörlése stb.
 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.