Kovács Katalinnak nem sikerült a címvédés, második lett a női kajak egyesben, a dobogó második fokára állhatott fel az óriásit hajrázó Vajda Attila, és a Kammerer-Vereckei kajakpáros is. A kenupáros bronzérmet szerzett.
Magabiztos versenyzéssel aranyérmet nyert a Szabó Gabriella-Csipes Tamara kajakpáros 1000 m-en a poznani kajak-kenu világbajnokságon A kettős az elejétől kezdve irányította a versenyt, már féltávnál is egy hajó volt az előnyük, ezt a végére még növelni is tudták. Az arany mellé három ezüst-, és egy bronzérmet szereztek a magyar egységek szombaton az 1000 m-es döntőkben.
A címvédő Kovács Katalin a táv feléig magabiztosan vezetett, azonban a német Franzisca Webber tartotta vele a lépést, míg a többiek jócskán lemaradtak. A magyar lány lendülete elfogyott a végére, Weber elment mellette, és a célnál már a harmadik Sofia Paldanius is veszélyesen közel került hozzá.
Kenu egyesben a pekingi olimpiai bajnok Vajda Attila a végére tartogatta az erejét, féltávnál még csak negyedik volt. Óriási hajrával feljött a második helyre és csak hajszállal maradt le a befutónál a győztes Vagyim Menkovtól. Az üzbég így megvédte világbajnoki címét.
Ezüstérmet szerzett a Kammerer Zoltán–Vereckei Ákos kajakpáros is, akiket Kovácshoz hasonlóan csak a német egység tudott legyőzni. A jó rajt után a magyar hajó sokáig az élen haladt, azonban a Martin Hollstein–Andreas Ihle duó meghúzta a táv második felét, és végül előttük ért célba.