Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tudomány a kocsmában: mitől válnak valóságossá a válságok?

2025. április 8. 11:16
Ki gondolta volna, hogy az olyan globális kríziseket, mint az éghajlatváltozás önmagában nem is tudnánk értelmezni. A kulturális eszközrendszerünk színezi meg és teszi beszédtémává, elemezhetővé. A Tudomány a kocsmában legutóbbi rendezvényén ezt a közel sem egyszerű témát boncolgatták a Pannon Egyetem oktatói kocsmai keretek közt és tették érthetővé mindenkinek a társadalmunk olyan rezdüléseit, amikkel együtt élünk, mégsem figyeltünk fel rájuk soha. De hogy kerültek ide a zombik és a mesterséges intelligencia?

Mennyire célszerű egy olyan témát bevinni a kocsmába, ami egyébként az egyetemi katedrán is megállja a helyét? A Pannon Egyetem sok éve elindított „Tudomány a kocsmában” rendezvénysorozata bebizonyította, hogy nagyon is hasznos, ha meglépik ezt a formabontó tettet. Hiszen ez az alkoholpárás atmoszféra kicsit sem erodálja el az amúgy égetően fontos tudományos témákat. Sőt, a tudomány szempontjából nem mindennapi helyszín egyedi pikantériát ad annak, amikor például olyan dilemmák kerülnek terítékre, mint az, hogy az ökológiai válság egyben kulturális válság is lenne?

A rendezvénysorozat legutóbbi eseményén ezt a kérdéskört boncolgatta a Sport pubban az egyetem Társadalomtudományi Intézetének két oktatója, Dr. Tóth Benedek és Dr. Fekete Richárd a népes hallgatóság előtt.

Tóth BenedekTóth Benedek

A kocsmákban amúgy is sokszor merülnek fel a különböző válságok beszédtémaként, hangzott el az előadások bevezetéseként. Hogy ez mennyire van így, azt mindenki döntse el maga. Tóth Benedek viszont egyből tisztázta több nemzetközi szociológiai kutatásra alapozva, hogy melyek azok a krízisek, amik leginkább foglalkoztatják az embereket.

Ezek alapján az ökológiai és geopolitikai válságok, valamint a mesterséges intelligencia térnyerésével kapcsolatos félelmek okozzák a legtöbb szorongást az emberekben.

A társadalmakat fenyegeti valami, ami miatt fennáll a veszélye, hogy a szubjektum vagy a geopolitika esetében a közösségek feloldódnak, fogalmazta meg tudományos nyelvezettel Tóth Benedek a különböző krízisek lecsapódását az emberek érzésvilágában.

A két előadó ezt a három területet vette górcső alá, kezdve az ökológiai krízissel, amit az éghajlatváltozás problematikájaként is lehetne emlegetni.

„A klímaváltozás kvantifikálható, mérhető, modellezhető természeti jelenség, műveletileg zárt rendszerekként értelmezhető természeti szférák interakciói által alkotott holisztikus rendszerként modellezhető” – hangzott el a pontos definíció, amit Tóth Benedek gyorsan visszarántott a konyha kocsmanyelv szintjére azáltal, hogy kfejtette: az atmoszféra, a hidroszféra, a bioszféra és geoszféra csupán zárt rendszerek, a hétköznapi életünkben nem is értelmezzük őket működésükben. Amikor viszont beszélünk róluk, akkor átalakulnak és beszédtémaként behatolnak a társadalomba, ahol aztán politikai, gazdasági, vagy akár vallási megközelítésből is külön színezetet kapnak.

Így pedig a klímaváltozás társadalmilag létrehozott jelenségeket vesz fel, amiket már könnyen érzékelhet bárki egy újabb szférában, amit nevezzünk egyszerűen szocioszférának, azaz társadalmi rendszernek.

A „válság” azt jelenti, hogy a szocioszféra képtelen a reprezentációra, de hogy ezalatt mit értett pontosan az előadó, azt egyszerűbben meg lehet érteni, ha definiáljuk másodikként a kultúrát is Clifford Geertz alapján:

„A kultúra nem szokások, viselkedési minták vagy materiális javak összessége, hanem mindenekelőtt szöveg: jelentéssel bíró szimbólumok rendszere, kommunikációs rendszer, amely meghatározza, hogyan értelmezik az emberek saját cselekedeteiket és a világot.”

Tehát a kultúra fő funkciója, hogy létrehozza a társadalom által értelmezhető valóságot és értelmet adjon neki.

Utoljára a 19. században történt meg, hogy alapjaiban újraértelmezték a kultúrát. Ekkor alakultak ki a ma is ismert izmusok és irányvonalak, amik ugyan változtak az évtizedek alatt, de az eredőjük valahol az 1800-as években keresendő.

Most viszont egy újabb ilyen újraalkotás határán billeg az emberiség, mondta Tóth Benedek, rátérve ezzel az AI megjelenése okozta társadalmi krízisre.

Hiszen az egyre inkább mindenki által tapasztalható ember-gép kommunikáció térnyerése kezdi megkérdőjelezni a kommunikációs partner hagyományos fogalmát azáltal, hogy például a ChatGPT-vel már úgy lehet beszélgetni, mintha valós, érző humanoid lenne. Ez pedig belülről erodálja az ember szubjektumát, ahogy azt cikkünk elején is említettük, mint a válságérzet egyik fő okozóját.

A mesterséges intelligenciára a kultúrának is van immunreakciója: a fikciók területén hoznak létre alkotásokat, amiket aztán megpróbálnak visszailleszteni a társadalomba. Hogy értsük, miről is van szó pontosan, Tóth Benedek egy 19. századi példát hozott, amikor hasonló mértékű változásokon esett át a társadalom. A napi sajtóban elkezdtek olyan novellaszerű írások megjelenni, amik finoman, tehát még véletlenül sem tolakodóan próbálták megmagyarázni és felkészíteni az embereket a nagyvárosi létezés minden velejárójára. Vagy éppen a technológiai újítások használatára. És mivel olvasni előtte is szeretettek az emberek, így sikerült beilleszteni a hétköznapokba az új viselkedési mintákat. Ma ugyanezt látjuk, amikor például az AI segítségével létrehozott vizuális alkotások nagyon hamar egy új művészeti ágazatba csoportosultak.

Fekete RichárdFekete Richárd

A harmadik krízisről, azaz a geopolitika felzavarodásáról már Fekete Richárd beszélt a Tudomány a kocsmában rendezvényen. Mint az előző példák esetében, úgy itt is immunválaszokat kezd adni a társadalom, viszont az előadó egy egészen meglepő példát hozott, hogy ez miben nyilvánul meg.

A Walking Dead képregényt, valamint az abból készült tévés sorozatot idézte meg az előadásában. A zombiapokalipszis témáját feldolgozó széria ugyanis az élőhalottak narratívájába helyezi szerinte a növekedésre épülő gazdasági rendszerek sötét oldalát, ahol a zombik, mint a fogyasztók jelennek meg. Nem természeti létezők, akik hordákban szeretnek közlekedni, a túlélők, legalábbis a sorozatban, akik még emlékeznek az apokalipszis előtti világra pedig komoly erkölcsi dilemmákba esnek, hogy ebben a válsághelyzetben milyen erkölcsi normákat kövessenek.

Részlet a Walking Dead sorozatbólRészlet a Walking Dead sorozatból

Fekete Richárd, előadótársához hasonlóan szintén hozott más történelmi példákat is, amik alátámasztották, hogy a zombinarratíva a kultúrákban éppen azokban az időkben szokott megjelenni, amikor valamilyen válsághelyzetet élt át a világ. Ilyen volt a 20-as évek gazdasági recessziója, vagy éppen a 70-es évek berobbanó kapitalizmusa. Mindegyik kitermelte a maga zombitörténeteit a popkultúrában, nem volt ez másképp a 2010-es Walkig Deaddel sem.

balint_1080x1080
balint_1080x1080
balint_1080x1080
Hajas Bálint
szalai csaba
szalai csaba
szalai csaba
Szalai Csaba
további cikkek
1063
1063
1063
Nem Kapu Tibor a legnagyobb szám a magyar űrkutatásban Negyvenöt év után ismét magyar űrhajós emelkedik a világűrbe a következő napokban. Róla szólnak a hírek, vele van tele a sajtó, pedig Kapu Tibor csak a jéghegy csúcsa: utazása látványos és jól mutogatható, de ennél sokkal fontosabb eredményeket is fel tud mutatni a magyar űripar és -kutatás. 2025. június 10. 16:39
astronaut-11080_1280
astronaut-11080_1280
astronaut-11080_1280
Kapu az űrbe Az Axiom-4 nemzetközi űrmisszió legkorábban június 10-én, helyi idő szerint 8 óra 22 perckor (közép-európai idő szerint 14 óra 22 perckor) indulhat el a floridai Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén. 2025. június 8. 13:54
c06d4666-a934-4e7c-b001-757bb0e194d9
c06d4666-a934-4e7c-b001-757bb0e194d9
c06d4666-a934-4e7c-b001-757bb0e194d9
Megtagadta a kapott parancsot a mesterséges intelligencia - megkérdeztük őt magát, hogy mit gondol erről Az OpenAI legújabb mesterséges intelligencia modellje, az o3 nemrégiben aggodalmat keltett a szakértők körében, miután egy teszt során többször is megtagadta a leállítási parancsot. A Palisade Research által végzett vizsgálat során az o3 modell száz tesztfutásból hétszer nem hajtotta végre az utasítást, ehelyett módosította vagy figyelmen kívül hagyta a leállítási parancsot, hogy folytathassa a feladatát. 2025. június 4. 13:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.