Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A színvonalat tartani kell

2010. augusztus 23. 19:30
A Veszprémi Petőfi Színház hétfőn délután tartotta évadnyitó ünnepségét, ahol többek között bemutatták az új tagokat is.

A 2009/2010-es évad után sem állt meg a munka a Veszprémi Petőfi Színházban. Nemcsak szerkezeti átalakításokat végeztek az épületben, a színházi társulat több településen is népszerűsítette a várost és önmagukat. Kilenc tájelőadás, egy nagyon sikeres utcazenei fellépés és a Koffer Színház egy előadása van mögöttük. Új tagokkal, új tervekkel, új erővel vágnak neki a 2010/2011-es évadnak, melyről augusztus 23-án, hétfőn számoltak be a színház épületében.


Oberfrank Pál

Oberfrank Pál, színházigazgató örömmel köszöntötte az új tagokat, név szerint Kéri Kittyt, Trokán Annát és Horváth Zoltánt. A következő évad munkájában természetesen több vendégszereplő és rendező is segédkezik majd.


Horváth Lászlóné

- A következő nagy feladat a tetőszerkezet helyrehozatala lesz, addig minden mást félre kell tenni – számolt be Horváth Lászlóné, a gazdasági csoportvezető. – Túl vagyunk külső és belső ellenőrzéseken. A kimutatások ugyan jók, de nehéz évad következik. Az önkormányzat megszorításai miatt idén kevesebből kell gazdálkodnunk. A jó hír, hogy voltak sikeres pályázataink, így tizennyolc millió forintot nyertünk, amiből terveinket meg tudjuk valósítani.

       
   Talabér Márta                                                       Debreczenyi János

Debreczenyi János polgármester közölte, maga sem örül az önkormányzati szigorításnak, de pozitívan értékeli, hogy még mindig 19 millió forinttal tudják támogatni a színházat. Talabér Márta, a megyei közgyűlés alelnöke elmondta, ezért a színházért érdemes harcolni, mivel vissza tudta hódítani a nézőket, hála a vezetőségének, dolgozóinak és színészeinek.


Eperjes Károly

- Fantasztikus előbemutatókon vagyunk túl – idézte fel Eperjes Károly, a színház művészeti tanácsadója az Anna Kareninát és Tóth Loonék Ezredik éjszakáját. – Mindenkit ösztönözni tudok, hogy végezze továbbra is ilyen jól a munkáját. Az évad nagyon nehéz lesz, de a színvonalat tartani kell. Az évad alkalmas rá, jók a szereplők és jók a rendezők is.

Janni Anikó

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.