Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémi a KDRFÜ élén

2010. augusztus 25. 8:46 // Forrás: Szaksz BAlázs
Temesvári Balázs lett a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A tegnap megválasztott új ügyvezetőt – aki jelenleg még a Pro Veszprém Városfejlesztési Befektetés-ösztönző Kft.-t irányítja – az előtte álló legfontosabb feladatokról kérdeztük.

– Hány vetélytárssal kellett versenyeznie a posztért?

– Az enyémmel együtt három pályázat érkezett a kiírásra, ebből két pályamű formai hibásnak bizonyult – a pályázók nem rendelkeztek azokkal a szakmai igazolásokkal, amelyek szükségesek a pozíció betöltéséhez.

– A Pro Veszprém Kft. és a KDRFÜ ügyvezetői pozíciója összeegyeztethető?

– Nem, sajnos a Pro Veszprém ügyvezetői posztjától meg kell válnom, mégpedig gyorsan, mert a KDRFÜ-nél elég huszáros lesz a kezdésem, szeptember 1-jén már munkába állok az ügynökségnél. Ez kimondottan Cser-Palkovics András elnök úr kérése volt, mert az elmúlt időszakban elég sok visszás dolog zajlott a régiónál. Persze a mögöttünk álló fél évben az ideiglenes megbízott ügyvezetők intenzív munkát végeztek, letették azokat az alapokat, amelyek szükségesek a hatékony működéshez; és nekem ezekre az alapokra kell építkeznem.

– Mi valójában az ügynökség legfőbb feladata?

– A társaság a Regionális Fejlesztési Tanács ügynöksége, alapvető rendeltetése a régió fejlesztési, stratégiai tervének kidolgozása és végrehajtása. Továbbá a Regionális Operatív Programok közreműködő szervezetét is működteti, ami azt jelenti, hogy az EU-s pénzek kezelésében, a források elosztásában jár el, azaz az ügynökség a Közép-dunántúli Operatív Program pályázatait írja ki, kezeli és menedzseli. Emellett a tanács testületi és ügyviteli feladatait is precízen kell ellátnia.

– Ügyvezetőként melyek a legfontosabb rövid távú tervei?

– Első körben pénzügyi és szervezeti átvilágítást kell végrehajtanom, amiben már én is részt veszek. Meg kell ismernem a helyzetet, a szabályzókat, és ennek függvényében nyúlok bele a szervezetbe, ha szükséges. De nem akarok most markáns változtatást végrehajtani, mert a jelenlegi felépítés alapvetően megfelelő. Összevonásokra, átcsoportosításokra, finomhangolásokra persze biztosan szükség lesz. A legfontosabb, hogy a szervezet valóban szolgálja a regionális fejlesztéseket, azaz a pályázók – legyenek önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozások – fejlesztési elképzeléseit támogassa, és valós szolgáltatást tudjon nyújtani a régióban élők, tevékenykedők számára. Ezt az ügynökség dolgozóival is le kell fogadtatni, merthogy mi vagyunk az ügyfelekért, és nem az ügyfelek az ügynökségért.

– És melyek a hosszú távú célok?

– Az ügynökség jól működő szervezet legyen: az EU-s források felosztását, elosztását, adminisztrációját kiváló szinten hajtsa végre. Fontos, hogy a kistérségi információs szolgáltató hálózat is fejlődjön, azaz valóban nyújtson információkat a támogatásokról, és segítse a pályázókat. Eddigi munkáim során láttam, hogy tőlünk nyugatabbra sokkal emberközelibb módon, rugalmasabban működik a rendszer. Ide kapcsolom a nemzetközi együttműködések erősítését és szükségességét is. Mindemellett elengedhetetlennek tartom a hosszú távú stratégiai tervezést, mert már most azon kell gondolkodnunk, hogy 2025-ben hogyan képzeljük el a régiót.

– Ön igazán fiatal, 34 éves. Mi mozgatta a pályázat beadásakor? A karrier lehetősége?

– Már egyetemista korom óta a regionális politikával foglalkozom, ez volt a szakdolgozati témám is az ELTE-n, a jogi karon, és amikor a második diplomámat szereztem Franciaországban, egy regionális fejlesztési ügynökségnél dolgoztam. Azaz az volt a vágyam, hogy ezen a területen valósítsam meg magam. A Pro Veszprém Kft. vezetőjeként pedig láttam, mekkora hendikeppel működik az ügynökség. Az ügyvezetői pályázat kiírásakor összeállt minden: érzem az elhivatottságot, látom a célt, úgy gondolom, eljött az a pillanat, amikor igazán kipróbálhatom, mit érek.

– Veszprém mit profitálhat abból, hogy Ön lett az ügynökség vezetője?

– Nagyon erős a veszprémi kötődésem, ismerem a város lehetőségeit. Remélem, érezhető lesz a veszprémi projektek esetében, hogy én vezetem az ügynökséget – persze nekem emellett egy egész régió szegmensében kell gondolkoznom.

– Mit szóltak a tanácsban, hogy ilyen fiatal szakember kerül az ügynökség élére?

– Nem csodálkoztak, hiszen az elnök úr is fiatalember, és a tanácsban is sok fiatal szakember dolgozik. Talán most jött el a pillanat, hogy – az idősek tapasztalatát is felhasználva – a fiatalok megkapják a lehetőséget a bizonyításra.
 

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.