Szücs Noémi tanítványai már a félidőre kétgólos hátrányba kerültek, a folytatásban tovább nőt a különbség, majd Fogl Adrienn szépített a 32. percben, amivel ki is alakult a végeredmény.
A veszprémiek azonban így sem lehettek szomorúak a lefújást követően, hiszen a vereségük ellenére is a harmadik helyen fejezték be a nyugati csoport küzdelmeit, ami az eddigi legjobb bajnoki szereplésük.
Női futsal NB II Nyugati csoport, 14. forduló:
Budaörs–VESC 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Dénes D. (11. perc), Sárosi Cs. (12.), Bondareva (24.), ill. Fogl A. (32.)
Edzői értékelés
Szücs Noémi: – Gratulálok a csapatomnak a bajnoki bronzéremhez! Ma az eredmény nem tükrözte a meccs képét, több helyzetet alakítottunk ki, mint a Budaörs, de nem volt szerencsénk. Sajnálom, hogy nem tudtuk győzelemmel lezárni a bajnoki szezont, de összeségében nem vagyok elégedetlen. Dolgozunk tovább, és bízom benne, hogy jövőre még fényesebb éremmel sikerül zártunk a szezont.
Fotó: VESC