Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Hátrányban a VEHIR-VESC a bajnoki döntőben

2025. április 27. 21:26 // Forrás: vesc.hu
A házigazda TFSE 3-1-re nyert a VEHIR-VESC ellen a női röplabda NB I két nyert meccsig tartó döntőjének első összecsapásán.

Kiegyenlített játékkal indult a női röplabda NB I fináléjának első összecsapása. Komolyabb előnyt elsőként a TFSE tudott kiharcolni, Tátrai befejezése után négy pontra nőtt a különbség a felek között. Mészáros Péter ki is kérte az első idejét, majd Tautua’a hozta vissza a szettbe a veszprémieket 15-14-nél. A szépítés után ismét magasabb fokozata kapcsolt a címvédő, és ezúttal az újabb időkérés sem segített a vendégeken (1-0, 25-18).

Fotó: VESCFotó: VESC

A második játszmában már sokkal kezdeményezőbb volt a VESC. Légiósai vezérletével hamar megléptek a bakonyiak, miközben a magyar mag több ízben is fontos pillanatokban szerzett pontot. 18-12-es vezetésnél már másodszor rendelte magához övéit Jókay Zoltán, de a veszprémieket ez sem zökkentette ki, és végül megérdemelten egyenlítettek (17-25, 1-1).

Nagy csatát hozott a harmadik játszma is. Hol az egyik, hol a másik fél járt előrébb, majd a fővárosiak kezdtek kialakítani egy számukra megnyugtató 2-3 pontos előnyt. A hajrára kanyarodva újoncot avatott a VESC: a korosztályos válogatott Kristóf Luca is bemutatkozhatott a felnőttek között, rögtön utána Attar pontjával pedig feljött 1 egységre a vendég együttes. Az egyenlítés azonban már nem sikerült, új erőre kaptak a hazaiak, akik ismét megszerezték a vezetést (25-21, 2-1).

A negyedik felvonásban sajnos megtört a vendégek lendülete. Meszlényiék szinte végig futottak az eredmény után, és ezúttal a cserék, valamint az időkérések sem tudták felrázni őket (25-11, 3-1).

A döntő első felvonását a TFSE nyerte, de jövő vasárnap saját közönsége előtt egyenlíthet a VEHIR-VESC a két nyert meccsig tartó párharcban. 

Női röplabda NB I, döntő 1. mérkőzés:
TFSE–VEHIR-VESC 3-1 (18, -17, 21, 11)
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont 202 néző. Vezette: Kiss Z. - Bibók F.
TFSE: Boros 4, Tatár 12, Takács 9, Kis 16, Tátrai 15, Zen 6
Csere: Weidemann (liberó), Tarr 12, Turcsányi
Vezetőedző: Jókay Zoltán. Másodedző: Sitku Renáta
VESC: Sólyom 2, Tautua’a 25, Bajnóczi 7, Meszlényi 4, Attar 11, Török 5
Csere: Bődi (liberó), Szatmári, Sléder, Kristóf, Piltman
Vezetőedző: Mészáros Péter. Másodedző: Tóth Laura
A párharc állása: 1-0, a TFSE-nek

Edzői értékelés

Mészáros Péter: – Nagyon sajnálom a negyedik szettet, mert előtte végig partiban voltunk. Egy kicsit precízebb játékkal több lehetett volna ebben, de természetesen otthon mindent megteszünk majd az egyenlítésért.

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.