Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Még egy évig kell kihúzni

2010. augusztus 26. 6:05
Nagymértékben csökkent az idegenforgalom, elsősorban az építkezések miatt – mondta Bajomi Hajnalka.

Lassan véget ér az idei nyár, megkérdeztük Bajomi Hajnalkát, a Nivegyvölgyi Borok Háza üzletvezetőjét, miként értékeli az elmúlt hónapokat.

– Milyen volt az idei szezon?

– Rettenetesen rossz. Alig volt turista, úgy vélem, az építkezések miatt. Több héten keresztül le volt zárva a várból idevezető lépcső és több utca is. Emiatt nagyon sokan le sem találtak a vár alá, vagy ha mégis, nem tudtak hol megállni, hiszen a mellettünk levő ingyenes parkoló területén is folytak a munkálatok. De még egy évig ki kell húzni, s utána jöhetnek a szebb napok. Az is érezhető, hogy egyre kevesebb az ételutalvány, s mióta azt bárhol fel lehet használni, a legtöbben inkább valamelyik bevásárlóközpontban költik el élelmiszerre, semmint étterembe mennek.

– Elég rossz volt az időjárás is, ez okozott-e veszteséget?

– Minden bizonnyal ez is közrejátszott, ám csak kisebb mértékben. A sok eső persze okozott problémát, hiszen minden víz ide, a völgybe folyik le. A környék csatornarendszere elavult, ígéret érkezett az önkormányzattól, hogy a most zajló csatornázások során ezt is felújítják, én azonban nem láttam, hogy hozzányúltak volna.

– A nehéz év ellenére terveznek-e valamilyen fejlesztést?

– A magyaros jelleget szeretném tovább erősíteni mind az ételkínálatban, mind a külső megjelenésünkben. Emellett van néhány ötletem a most zajló fejlesztésekhez kapcsolódóan is, ám ezeket egyelőre nem szeretném elárulni.

– Hosszabb távon hogyan lehetne előrelépni?

– Veszprém turisztikai szempontból alapvetően rossz helyen van. Télen nem igazán lehet nálunk semmit sem csinálni, nincs se fürdőnk, se wellnessközpontunk. Nyáron pedig a Balaton vonzza el az embereket. Tehát sokkal több programra lenne szükség. A néhány nagyrendezvény nem hoz ide elég embert, a „Kertek és kolostorok” mellé is szükségesnek tartok számos folyamatos eseményt. A sziget rendkívül jó helyszínt biztosít a kézműves és kirakodóvásárokhoz, szabadtéri gyermekprogramokhoz, vagy épp utcazenészek kalapolhatnának itt folyamatosan. De el tudnék képzelni népművészeti előadásokat, kiállításokat és vásárokat is. Le kellene hozni a programok egy részét ide, hogy a kirándulók a város eme gyönyörű részét is megcsodálhassák. Persze szükség lenne több információs táblára, amellyel irányítani lehetne az embereket. A Tourinformmal jó a kapcsolatunk, és érdeklődve várom a város új, Turisztikai Desztinációs Menedzsment projektjének megvalósulását.

Tiger Szabolcs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.