Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Szépen csillogó ezüstérem

2025. május 4. 20:45 // Forrás: vesc.hu
A VEHIR-VESC női röplabdacsapata ezüstéremmel zárta az NB I 2024/2025-ös idényét, miután a bajnoki döntő második, vasárnapi meccsén is alulmaradt a TFSE gárdájával szemben.

Felfokozott hangulatban, teljes telt ház előtt vette kezdetét a női röplabda NB I fináléjának második mérkőzése.

Galéria
VEHIR-VESC – TFSE 0-3 (-22, -18, -20)

Attar és Tautua’a révén jól rajtolt a VEHIR-VESC, majd Török és Bajnóczi szerzett fontos pontokat. Tapadt azonban ellenfelére a TFSE, és Takács blokkja után átvették a vezetést 11-10-nél. Új erőre kaptak a házigazdák, akik gyorsan visszavették a vezetést, majd 13-13 után állva hagyták ellenfelüket. Zsinórban 5 pontot szereztek a veszprémiek, de ez az előny is kevés volt a szettgyőzelemhez. Jókay Zoltán tanítványai nagy hajrába kezdtek, 21-21-nél pedig ismét döntetlen volt az állás. A játszma hajráját a vendégek bírták jobban idegekkel, így a TFSE ragadta magához a vezetést (22-25, 0-1).

 

Az elbukott játékrész megfogta a hazaiakat. A fővárosiak hamar magabiztos előnyt harcoltak ki, amire nem volt válasza a Veszprémnek, így végül könnyedén duplázták meg az előnyüket Boros Rékáék (18-25, 0-2).

A harmadik játszmában mindent egy lapra téve rohamozott a VEHIR-VESC, és sokáig úgy tűnt, hogy lehet esélyük a szépítésre. A hajrára kanyarodva viszont magasabb fokozatba kapcsoltak a vendégek, akik már nem engedték ki a kezeik közül a bajnoki trófeát (20-25, 0-3).

A Veszprémi Egyetemi Sport Club női NB I-es röplabdacsapata így ezüstéremmel zárta a 2024/2025-ös idényt, amely az egyesület legjobb eredményének számít a 2021-es feljutás óta.

Női röplabda NB I, döntő 2. mérkőzés:
VEHIR-VESC–TFSE 0-3 (-22, -18, -20)
Veszprém, 200 néző. Vezette: Kiss Z., Mezőffy Zs.
VEHIR-VESC: Sólyom 3, Tautua’a 20, Bajnóczi 4, Meszlényi 1, Attar 8, Török 6
Csere: Bődi, Rucz (liberók), Szatmári, Sléder 2
Vezetőedző: Mészáros Péter. Másodedző: Tóth Laura
TFSE: Boros 7, Tatár 15, Takács 6, Kis 10, Tátrai 14, Zen 9
Csere: Kucsera (liberó), Rádosi, Tarr 1
Vezetőedző: Jókay Zoltán. Másodedző: Sitku Renáta
A párharc végeredménye: 2-0, a TFSE javára

Edzői értékelés

Mészáros Péter: – Először is gratulálok a TFSE együttesének a bajnoki címhez! Büszke vagyok a saját csapatomra, sokat dolgoztunk ezért az ezüstéremért. Az első szett miatt maradt bennem hiányérzet, talán szorosabb lett volna a vége, ha azt a játszmát hozni tudjuk.

vehir.hu
Vámosi Patrik
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.