Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Gyurcsány Ferenc visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

2025. május 8. 12:37
Dobrev Klára május 8-án közzétett közleményében jelentette be, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) alapítója és elnöke visszavonul a közélettől. A bejelentés szerint Gyurcsány lemond a pártelnöki tisztségről, távozik az országgyűlési frakció éléről, valamint mandátumát is visszaadja, és nem indul többé választásokon. 

A döntést a DK elnöksége elfogadta. Az átmeneti időszakban a pártot Molnár Csaba ügyvezető alelnök vezeti.

Dobrev Klára indoklása szerint a politikai visszavonulás célja, hogy véget vessen annak a jobboldali retorikának, amely szerintük évek óta „hazug gyurcsányozással” próbálja elfedni a kormányzati hibákat és ellehetetleníteni az érdemi politikai vitát. A közlemény hangsúlyozza, hogy a Demokratikus Koalíció a megújulás útjára lép, és az elnöki tisztségre a párt teljes tagságának bevonásával kerül sor, ahogyan azt eddig is gyakorolták. Dobrev Klára bejelentette, hogy indul az elnöki posztért.

A politikai bejelentés mellett Dobrev Klára nyilvánosságra hozta azt is, hogy hosszú belső vívódás és közös döntés eredményeként válása is véglegessé vált Gyurcsány Ferenccel. A közlemény szerint a felek kölcsönös tiszteletben, barátságban, valamint a közös szülői felelősség megtartásával zárják le házasságukat. Arra kérik a nyilvánosságot és a sajtót, hogy a válás részleteit tartsák magánügynek, és erről egyikük sem kíván több nyilatkozatot tenni.

A bejelentés egy időszak végét jelenti a DK és a magyar baloldal életében, és új korszak kezdetét vetíti előre. A párt elnökválasztására a következő hetekben kerül sor.

vehir.hu
további cikkek
Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson választás 2026 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. tegnap 11:37 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. 2026. március 16. 15:03 Veszprém vármegyében építi a Tisza a saját oligarchikus befolyásrendszerét választás 2026 Veszprém vármegyében építi a Tisza a saját oligarchikus befolyásrendszerét A Balaton-felvidék egyik legismertebb vállalkozócsaládja már nem csupán a gazdasági életben, hanem a nagypolitikában is egyre látványosabban veti meg a lábát. Az Ellenpont oknyomozó írása szerint a balatonfüredi Forsthoffer család olyannyira komolyan gondolja a politikai terjeszkedést, hogy a Tisza Párt alelnöki székét elfoglaló lányuk mellett immár az egyik alkalmazottjuk is feltűnt az ellenzéki formáció országgyűlési képviselőjelöltjei között. A pápai körzetben induló Ujvári Szilvia azonban eddig a nyilvánosság előtt mélyen hallgatott erről a meglehetősen szoros, egzisztenciális kötődésről. tegnap 11:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.