Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ezüstlakodalmát üli Veszprém és Passau

2025. május 9. 13:39
_Z2A7745
_Z2A7745
_Z2A7745
Van két város Európában, akiket 500 kilométer választ el egymástól a földgömbön, mégis ezeréves kapcsolat köti össze őket a történelemben. Veszprém és a német Passau közös története akkor kezdődött, amikor államalapító királyunk felesége, Gizella királyné a férje halála után Veszprémből ennek a Duna-menti városnak a kolostorában talált menedékre. Habár a kulturális kapocs végig megvolt, az újkori történelemben huszonöt éves múltra tekint vissza Veszprém és Passau testvérvárosi kapcsolata. Ezt a jubileumot ünneplik a Gizella Napok keretében, kiállításmegnyitóval, közterület elnevezésével és a testvérvárosi kapcsolat hivatalos megerősítésével.

Passau város önkormányzata több, mint tíz fővel látogatott el Veszprémbe a testvérvárosi kapcsolat megerősítésének ünnepségére, aminek keretén belül pénteken délelőtt leleplezték azt az utcatáblát, ami jelzi, a jövőben Veszprémben már Királynék lépcsője névre hallgató közterület is lesz. Ez az a lépcsősor, ami a székesegyháztól vezet a Benedek-hegy felé, de korábban nem volt elnevezve.

A táblát Porga Gyula és Andreas Rother, Veszprém és Passau polgármesterei leplezték le, az eseményen pedig Szabó Gyuláné a Veszprém-Passau Baráti Társaság Egyesület nevében köszöntötte a megjelenteket. Ő úgy fogalmazott, a most elnevezett lépcsősor amellett, hogy a város egyik legszebb helyén van, szimbolikusan összeköti a múltat a jelennel, pont, mint Gizella királyné emlékezete a két várost.

Az ünnepség hivatalos része ezután a városházán folytatódott, ahol a két városvezető aláírásával megerősítette Veszprém és Passau huszonöt éve létrejött testvérvárosi kapcsolatát.

A ceremónián Andreas Rother beszédében azt mondta, 2000-ben minden két aláírással kezdődött, de azóta ezt a hivatalos dokumentumot a két város lakosai megtöltötték tartalommal, barátsággal, így vált élővé a testvérvárosi kapcsolat.

„Mindig is éreztük, hogy összetartozunk, az évek alatt pedig sok gondolatot kicseréltünk egymással, még úgy is, hogy nem beszéljük egymás nyelvét” – fogalmazott Passau polgármestere, aki egy ezüstlakodalmi ünnepséghez is hasonlította a mostani jubileumot.

Veszprémi kollégája, Porga Gyula szintén méltatta ezt a kapcsolatot, aki azt mondta, Európa akkor lesz erős, ha a politika alatt az emberek szintjén beszélgetünk egymással, nyitottsággal és tisztelettel fordulunk egymás felé.

Felidézte és megköszönte azoknak a munkáját is, akik 2000-ben elindították ezt a kapcsolatot, többek között Dióssy Lászlónak, Veszprém akkori polgármesterének, aki szintén jelen volt az ünnepségen.

Az ünnepségen a kulturális műsorról a Lovassy László Gimnázium német nemzetiségi kamarakórusa gondoskodott, majd az azt követő állófogadáson Ovádi Péter, országgyűlési képviselő pohárköszöntéjében szintén a testvérvárosi kapcsolat ápolásáért dolgozó civilek munkáját méltatta, Dióssy László pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeket az értékeket át kell adni a jövő generációjának, hogy Veszprém és Passau szoros kapcsolata a jövőben se törjön meg.

A városháza aulájában egy fotókiállítás is megemlékezik erről a huszonöt évről, ami viszont rendhagyó módon nem professzionális fotóművészek képeit mutatja be, hanem azokat a pillanatfelvételeket, amik az elmúlt huszonöt évben készültek egy-egy testvérvárosi találkozó és közös programok alkalmával.

balint_1080x1080
balint_1080x1080
balint_1080x1080
Hajas Bálint
kovacsbalint
kovacsbalint
kovacsbalint
Kovács Bálint
további cikkek
dubrovnik-1644994_1280
dubrovnik-1644994_1280
dubrovnik-1644994_1280
Mindenki másképp csinálja - Dubrovnik és Tartu városvezetői mesélnek az ő praktikáikról Dubrovnikban többek közt a Trónok harca miatt korlátozták az óvárosba a belépést. Tartuban pedig van egy hónap, amikor majdnem féláron lehet étterembe menni. Érdekes turisztikai megoldásokkal találkoztunk, amikor a két város vezetőivel interjúztunk veszprémi látogatásuk alkalmával. 2023. szeptember 27. 11:53
lengyel2
lengyel2
lengyel2
Lengyel barátok jöttek és valamit magukkal vittek Veszprémből Porga Gyula meghívására érkezett Veszprémbe a lengyelországi Tarnów város polgármestere, aki amellett, hogy részt vett az Utcazene fesztiválon, magyar kollégájának idegenvezetésével körbejárta a várost is. Stábunk ott volt, amikor a két testvérvárosváros vezetője találkozott egymással és kiderült az is, mit vittek magukkal a lengyelek Veszprémből. 2023. július 26. 22:56
192A6440
192A6440
192A6440
Magyar és finn testvérvárosok osztották meg egymással saját 21. századi módszereiket „A magyarok és a finnek az évszázadok során sohasem voltak egymás ellenségei, a rokonságunk mellett pedig szoros barátság is összeköti a két nemzetet” - hangzott a szerdán kezdődött Magyar-Finn Testvérvárosi Konferencia megnyitóján Veszprémben a Hangvillában. A baráti kötelékeken túl a mostani találkozó még inkább megerősítheti a magyar-finn kapcsolatokat, ugyanis a konferencia olyan 21. századi témákat jár körbe, mint a fenntarthatóság, a digitalizáció és a kreatív ipar, mindezt a két nemzet saját példáin keresztül. 2022. szeptember 29. 1:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.