Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kicsi, de fontos ügy

2010. augusztus 27. 5:00
Talabér Márta és dr. Horváth Zsolt sikeresen nyújtottak segítséget a magyarországi pedagógusoknak.

- Garai György, a szentgáli Lőrincze Lajos Általános Iskola igazgatója keresett meg mineket ezzel, az ország minden pedagógusát érintő problémával - nyitotta meg sajtótájékoztatóját dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő, miután köszöntötte a megjelenteket - ezért őt kérem meg, részletezze azt.

- A pedagógusok minden évben kapnak az államtóll valamilyen névre keresztelt támogatást szakkönyvvásárlása. Ennek az összege és a formája is mindig változik, de mindig adómentes volt. Az előző kormányzat az év elején ezt az összeget 14 ezer forintról 4 ezer forintra csökkentette, illetve az államkincstártól kapott levél alapján adóköteles is lett, melyet számlával igazolni lehet.  Emiatt minden pedagógusnak az országban - akiknek eddig automatikusan az APEH készítette el az adóbevallásukat - önadózóvá vált, tehát könyvelőt kell fogadnia vagy magának megpróbálnia kitölteni a cseppet sem egyszerű formulát.  Levelemben arra kértem az országgyűlési képviselő urat, hogy vagy a juttatás formáját változtassák meg, vagy valahogy kerüljön be ez is a központi adóbevallásba.


Garai György

- Segítsünk-e a bajba jutott pedagógusokon címmel intéztünk kérdést Prof. Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás miniszterhez, amelyben a helyzet orvoslását kértük - tette hozzá Talabér Márta, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke, aki Horváth Zsolt segítségére volt a probléma felgöngyölítésében.


Talabér Márta

- Nagy szerencse, hogy a probléma pont a rendkívüli nyári ülésidőszakban merült fel, amikor több pontban is érintettük az SZJA-t.  Így a kezdeményezésünkre a kormány javaslatot tett és a parlament el is fogadta a probléma megoldását. E szerint 2010 elejéig visszamenőleg adómentes a szakkönyvtámogatás. Sajnos a 4000 forintot csak a következő költségvetés elkészítésekor próbálhatjuk meg megemelni. Úgy érzem ezzel olyan sikert értünk el, mellyen több mint 100 ezer pedagógus életét sikerült megkönnyítenünk - mondta el végül Horváth Zsolt országgyűlési képviselő.


dr. Horváth Zsolt

Tiger Szabolcs

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.