Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kicsit "álmoska" Veszprém

2010. augusztus 27. 6:00
A nyár erős közepesre sikerült. Több nagyrendezvény lehetne a városban, mert van rá igény – mondja Sényi Barnabás, a Marica üzletvezetője.

A Marica Bar & Restorant tavaly októberben új, fiatal tulajdonosi kör kezébe került. A korábbiakhoz képest teljesen más szemlélettel álltak neki üzemeltetni a helyet: a felső szintet felújították, és az alsó részen is próbálnak minél több újdonságot bevezetni. A Kossuth utcán, a teraszos rész is hamarosan megváltozik. A tulajdonosok mindent elkövetnek, hogy a Marica mindenki kedvenc helye legyen, öröm legyen ide betérni. Sényi Barnabással, a Marica üzletvezetőjével beszélgettünk a tervekről, a nyárról és a város adottságairól.

- Hogyan értékeli az idei nyarat?

- Szélsőséges értékek között mozgott az egész nyár - az időjárás miatt is. Nekünk, mint vendéglátósoknak, az ide nyár erős közepesre sikerült. A teraszt felújítottuk, de nem tudtuk kellőképpen kihasználni. Persze a rendezvények alkalmával jelentősen erősödött a forgalmunk, a hétköznapok is jók voltak, de lehetett volna jobb is. Az Utcazenéből, az Ünnepi Játékokból, a Gizella udvarban lévő koncertekből és kézműves vásárokból is látszik, hogy több hasonló rendezvény is lehetne a városban. Még mindig kicsit „álmoska” Veszprém. Látható, hogy nyáron a turistáké a város, a maradék kilenc hónapban pedig a helyi lakosoké. Mára már vannak visszajáró vendégeink is, ami annak köszönhető, hogy mindenki igényét szeretnénk kielégíteni. A vezetés célja, hogy minél többen ismerjenek minket, minél többen járjanak ide úgy, mintha haza – igény szerint – egy megszokott baráti társaságba járnának vissza.

- Milyen lehetőségeket lát a fejlődésre?

- A legfontosabb, amit mi szem előtt tartunk, hogy próbálunk kiváló munkatársakat idecsábítani, akik olyan szakmai hátteret biztosítanak, aminek köszönhetően a vendégek visszatérnek. Ehhez a tulajdonosi kör minden feltételt biztosít. A vendéglátóhely mindennel megpróbálkoznak, hogy több embert be tudjanak bevonzani a saját létesítményükbe. Elég széles körű a skála, de a színvonal, a folyamatos fejlesztés és a minőség fenntartása a legfontosabb, akár étel-, italkínálat, akár kiszolgálás terén. Ezen állandóan kell, és lehet is javítani. Ha fejlődik Veszprém, akkor a vendéglátásnak is van lehetősége előbbre lépni – minden téren. Ha például átalakítják a régi filmszínházat, akkor idevonzza az embereket. Különböző nagy rendezvényeket pedig – főleg zeneit – többször is lehetne tartani.

- Milyennek látja Veszprém adottságait?

- Veszprém kivételesen jó adottságokkal rendelkezik. Nyáron a Balaton vonzáskörzete miatt jönnek hozzánk, lehet tenni egy kellemes sétát a várban, az állatkertben vagy a Margit-romnál, hamarosan a csónakázó tónál – egyre szebb a város. Érdekes, hogy Egerben is majdnem olyanok a lehetőségek, mint nálunk, ott mégis van élet télen is. Itt nincs. Ez a városvezetés munkájához is tartozik, és örülök, hogy megpróbálnak pozitív lépéseket tenni. Ha megfelelő vezető áll az élen, akkor beindulhatnak azok a támogatások, amelyek által fejlődik Veszprém. Fel kell pezsdíteni a várost, erre már évek óta törekednek – de sajnos még vannak olyan emberek, akik árral szemben haladnak.

- A belvárosban vagy a külvárosban jobbak a lehetőségei a vendéglátóiparban dolgozóknak?

- Ezt nem lehet kategorikusan kijelenteni. A külső bevásárlóközpontokban is nagyon jól mennek a vendéglátóegységek. A Maricában jó a forgalom, lehetne jobb is, de nem szabad elégedetlennek lenni. A tulajdonosok egy hosszú utat szabtak maguk elé, próbálnak mindent úgy tenni, hogy működőképes legyen a hely. A Marica műemlékvédelmi épület, így a felújítások és az átalakítások nem egyszerűek, engedélyt kell kérni minden változtatásnál.

- Együtt tudnak működni a városi vezetéssel, ha engedélyeket kérnek a munkálatokhoz?

- Eddig megtaláltuk az összhangot. Mi is konstruktívan állunk a hivatal törekvéseihez, ők is a mienkhez. Ha minden igaz, akkor jövőre megújul a Kossuth utca és ezzel a Marica terasza is olyan formát vesz fel, amit a városvezetők régen szeretnének. E mögött komoly egyeztetés volt, és a hivatal is megtett mindent, hogy mindenki elégedett legyen a végső megoldással. Ha elkészül, már csak a vendégeknek kell szeretniük – szerintem szép lesz, örülni fog az új terasznak, aki beül hozzánk.
 

Janni Anikó

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.