Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Feloszlik a Margaret Island

2025. május 23. 11:54 // Forrás: Borítókép: Domján Attila / vehir archív
A hírt közösségi oldalán jelentette be a zenekar.

" ‘Annyi minden történt már, hogy a szívben épp elfér’: 11 év, 5 lemez, megszámlálhatatlan koncert és emlékezetes pillanat a fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig. Most pedig elérkezett az idő, hogy búcsút mondjunk" – így indul az a poszt, amit a Margaret Island tett közzé Facebook-oldalán pénteken. 

Azt írják, "11 évvel ezelőtt azért kezdtünk el együtt zenélni, hogy minél többet adhassunk nektek és magunknak". 

"Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk magunkon közösen és egyénileg is. Együtt nőttünk fel, a vágyaink pedig ennyi idő távlatából természetszerűleg megváltoztak. Beszélgetéseink során realizálódott, hogy mások lettek a motivációink, szétfutottak az álmaink és a jövőképünk, ezért együttesen arra a döntésre jutottunk, hogy befejezzük a közös zenélést."

A posztban egyértelművé tették, hogy nem haraggal válnak el, "egymás tisztelete, szeretete és támogatása mellett köszönünk el tőletek". 

A Margaret Island ezen a nyáron még turnézik, többek között Pápán, Szigligeten, Székesfehérváron és a Művészetek Völgyében is találkozhatunk velük. Utolsó koncertjüket október 2-án adják a Budapest Parkban. 

vehir.hu
további cikkek
Rangos díjat vehetett át a Laczkó Dezső Múzeum munkatársa kultúra Rangos díjat vehetett át a Laczkó Dezső Múzeum munkatársa Ünnepélyes keretek között átadták a hazai múzeumi szakma legrangosabb elismeréseit a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület 2026. évi rendes közgyűlésén, amelyet a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeum Barokk csarnokában rendeztek meg kedden. tegnap 13:06 Nagy lehetőséget kaptak a humántudományokat hallgató veszprémi egyetemisták Pannon Egyetem Nagy lehetőséget kaptak a humántudományokat hallgató veszprémi egyetemisták A kultúra és a felsőoktatás fűzte még szorosabbra a kapcsolatát azzal a megállapodással, amit a Pannon Egyetem és a veszprémi Művészetek Háza kötött egymással. A friss együttműködési megállapodás értelmében a hallgatók előtt minden eddiginél szélesebbre nyílnak a kapuk a kortárs művészetek és a gyakorlati tapasztalatszerzés világa felé. tegnap 22:39 Izgalommal és kreativitással újratöltve érkezik idén is a Gyárkert majális kultúra Izgalommal és kreativitással újratöltve érkezik idén is a Gyárkert majális A körhinta, a céllövölde, az ugrálóvár és persze a hideg italok és a finom ételek a majálisok elengedhetetlen elemei. A Gyárkert viszont nem áll meg ezeknél a klasszikus élményeknél! Május 1-én a hagyományos majális hangulatát még több kreatív és izgalmas programmal toldják meg. 2026. április 14. 15:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.