Az emléknap hátterét és történetét a megemlékezés szónoka, Cséby Péter ezredes tárta a közönség elé. „Május utolsó vasárnapján, a magyar hősök emléknapján azok előtt hajtunk fejet, akik életüket áldozták a magyar nemzet és az állam fennmaradásáért. Az elmúlt ezer esztendőben alig telt el olyan évtized, amikor magyar férfiak ezreinek nem kellett családjuktól elbúcsúzva fegyvert fogni az ország védelmében.”
Cséby Péter
Cséby kifejtette: a hős kifejezést mai értelmében a nyelvújítás és a reformkor tette széles körben használatossá. A hősök előtti rendszeres, intézményes tisztelgés igénye az első világháborúban fogalmazódott meg: 1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy a hadműveleti területről írt levelet gróf Tisza István miniszterelnöknek, miszerint kívánatos lenne, ha az Országgyűlés törvénnyel biztosítaná, hogy az állam minden községben emléket állítson, és azokra az elesett hősök nevét bevéssék. 1917-ben a miniszterelnök kezdeményezését a képviselőház elfogadta. A hősök emlékünnepének sorozata 1944-ben öltött utoljára nemzeti ünnep jelleget, majd évtizedeken keresztül feledésre volt ítélve.
2001 óta ismét a nemzeti emlékezet része hőseink kultusza, ekkor hirdették ki a magyar hősök emlékünnepéről rendelkező törvénycikket, amely az ezeréves államiságra és a polgári áldozatokra is kiterjesztette az emlékezést.
Ha igazán meg akarunk emlékezni a hősökről, meg kell tanulnunk a leckét, amire ők tanítanak minket. Elődeink figyelmeztetnek minket az ősi sírfelirat szavaival: „voltunk, mint ti, lesztek, mint mi.” Most rajtunk a sor, nekünk kell alkotni, építeni, mások gondját viselni, élhető, szeretettel teljes világot építeni – intette hallgatóságát az ezredes.
A megemlékezésen Szabó György alezredes, protestáns tábori lelkész mondott imát, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a hősi emlékműnél. Az önkormányzat képviseletében Porga Gyula polgármester hajtott fejet a hősök emléke előtt.
