Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pályázaton nyert a Kozmutza iskola

2010. augusztus 29. 0:55 // Forrás: Megyeháza
A Szélrózsa elnevezésű uniós pályázaton 22,4 millió forintot nyert el fejlesztésre a Kozmutza Flóra általános iskola.

Egy társadalom fejlettségét leginkább az tükrözi, miként törődik a fiatal generációval, mely a jövőt teremti meg hazánkban és szerte a világon – hangsúlyozta Polgády Imre megyei alelnök, a Kozmutza Flóra iskola nyertes pályázati ünnepségén, augusztus 27-én.

Dörnyeiné Barabás Éva igazgató köszöntője után az alelnök hozzátette: a világ fejlett országai már régóta azon is mérik egy társadalom, egy nemzet fejlettségét, hogy miként törődik azokkal az embertársaival, akik valamilyen tekintetben különböznek a többségtől. Veszprém megye önkormányzata – noha 20 éve nem látott nehézségek közepette működik - ma is szívügyének tekinti intézményeit. Mindamellett, hogy kiemelten kezeljük a takarékos működést, nem zárunk be iskolákat, és jut pénz fejlesztésre is.

- A Szélrózsa elnevezésű uniós pályázaton az önkormányzat összesen 117 millió forintot nyert a fenntartásában levő oktatási intézményei fejlesztésére. Az említett összegből 22,4 millió forint pályázati pénz jutott a Kozmutza Flóra általános iskolának. Az intézményben 150 értelmileg akadályozott gyermek tanul 16 tanulócsoportban, 37 pedagógus irányításával. Az iskolában az immár sikeres pályázat elkészítésén hét pedagógus dolgozott, kiemelt köszönet illeti munkájukat! A programban hat tanulócsoportban összesen 51 tanuló, tehát az iskola diákjainak harmada vett részt.

-A megye büszkén tekint a Kozmutza Flóra iskolára, amelynek meghatározó szerepe, elismerést érdemlő eredménye van az értelmileg akadályozott apróságok nevelésében, oktatásában. Az itteni munka szerepe, súlya úgy gondolom korunkban különösen lényeges és felértékelődött, hiszen a társadalomnak nagy szüksége van ezekre a fiatalokra is, akik hasznos tagjai a társadalomnak és minden bizonnyal sok területen tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon. Ezt számos példa már bebizonyította –hangsúlyozta Polgárdy Imre megyei alelnök.

A köszöntők után Gombor Tamásné, a pályázati program szakmai vezetője és Bartal Mária gyógypedagógus ismertette a feladatokat. Síkné dr. Lányi Cecília és Vági Lilla az innováció szerepéről, a képességfejlesztésről beszélt a középsúlyos értelmi sérült tanulók körében.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.