Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Egészségügyi szakembereket díjaztak

2025. május 29. 8:40
Csolnoky Ferenc kórházalapító élete és munkássága előtt tisztelgett a nevét viselő intézmény szerdán a Petőfi színház Nézőpont nevű helyszínén.

A hagyományosan évente megrendezett emlékülésen dr. Czinkotay Frigyes, a vármegyei kórház főigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Kijelentette: az emléküléssel nemcsak Csolnoky személyisége előtt tisztelegnek, hanem az ő szellemiségét tovább éltető mai gyógyítókat is elismerik, hiszen minden korban születnek nagy alakok, nagy emberek, nagy orvosok.

dr. Czinkotay Frigyes főigazgatódr. Czinkotay Frigyes főigazgató

A kiemelkedő teljesítmények elismerésének egyik legfontosabb módja a Csolnoky-emlékérem, amint – mint azt dr. Imre Piroska, a Csolnoky Emlékbizottság elnöke felidézte – az elmúlt 33 évben 103 egészségügyi dolgozó vehetett át. Az elnök hangsúlyozta: a díjazottak nemcsak követik Csolnoky Ferenc szellemiségét, de ők maguk is példát mutatnak az utánuk következő generációk számára.

Az idén hárman vehették át a kitüntetést. 

Bartha Margit főorvos 43 éve fáradhatatlanul dolgozik a megye pszichiátriai fekvőbeteg-ellátásában munkássága kezdetétől fogva Sümegen, jelenleg pedig Veszprémben az aktív pszichiátriai osztály megbízott osztályvezető főorvosaként. Szakmai fejlődése és elköteleződése a Lipcsey Attila professzor által képviselt elvek mentén bontakozott ki, majd Györe Gyöngy főorvossal együttműködésben teljesedett ki. Emberi hozzáállása, empátiája és türelme olyan értékek, melyek nemcsak a gyógyuló emberek számára jelentenek kapaszkodót, hanem kollégái számára is példa értékűek. Bartha Margit nemcsak gyógyítóként, hanem oktatóként is maradandót alkotott. Évtizedeken keresztül aktívan részt vett a megyei pszichiátriai szakdolgozók képzésében. Külön figyelmet fordított a pszichiátriai ellátásban dolgozó, nehezen pótolható szakdolgozók megfelelő támogatásban részesüljenek, fejlődhessenek és szívesen tanuljanak, dolgozzanak az osztályon. Mindig fontosnak tartotta a pszichiátria társadalmi megítélésének javítását, fellépett a szakma stigmatizációja ellen.

dr. Bartha Margitdr. Bartha Margit

Rőth Judit asszisztens közel négy évtizede, 1987 augusztusa óta dolgozik a patológián. Kimagasló szakmai színvonalon és példamutató emberi hozzáállással végzi munkáját. Pályafutása alapjait a Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskolában szerezte meg, majd számos képesítést szerzett. Precíz, lelkiismeretes munkavégzése, a betegek érdekeinek szem előtt tartása, valamint a fiatal munkavállalók segítése, betanítása miatt nagy megbecsülésnek örvend. 

Rőth JuditRőth Judit

Guba Áron főorvos 1990 óta szolgálja elhivatottan a kórházat és betegeit. Pályafutását a sebészeti osztályon kezdte, ahol részlegvezető adjunktusként dolgozott, majd az érsebészeti osztályon folytatta munkáját részlegvezető főorvosként. 2003-tól az érsebészet külön részlegként működött a vezetésével, sikerült a teljes érsebészeti műtéti paletta alkalmazását biztosítani. Rendszeresen vett részt hazai és nemzetközi szakmai konferenciákon, tapasztalatait beépítette a mindennapi gyógyító munkájába. 2019-es nyugdíjba vonulása óta is aktívan részt vesz az érsebészeti betegek ellátásában.

dr. Guba Árondr. Guba Áron

A díjak átadását követően a résztvevők előadásokat hallgathattak meg.  Rybár Olivér geográfus, tanár, helytörténeti kutató, a Cholnoky család szakértője a családból kikerült orvosokról beszélt. Szélesné dr. Ferencz Edit gyermekklinikai szakpszichológus, szakpszichoterapeuta, egyetemi docens a pozitív pszichológiáról tartott előadást, míg Csutorás Bernadett egészségfejlesztési irodavezető az Egészségfejlesztési Iroda múltjáról és jelenéről.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.