Stallone most nagyon eltalálta. Új filmje, a The Expendables egy tökéletes montázsa mindannak, amit a 80-as évektől kezdve úgy hívunk, B kategóriás amerikai akciófilm. Ebben a filmben benne van mindaz az életérzés - karakterek, lapos sztori, paradicsomlé folyók, látványos robbanások és soha ki nem fogyó fegyverek - amely már mindannyiunk számára oly ismerős a kereskedelmi tévék által harmincötödször ismételt a "Végzet halála 3: A halálos végzet" típusú filmekből.
A sztori most is a szokásos, egy kicsi karib szigeten az egomán banánbáró (David Zayas, leginkább sorozatokból ismerhetjük) csúnya diktatúrában tartja a népét és összeáll a gonosz és kegyetlen ex-CIA ügynökkel (Eric Roberts, aki hol világklasszis filmekben - mint a Batman, a sötét lovag - hol huszadrangú horrorokban szerepel - mint például a Raptor) és annak kétajtós szekrényével (Steve Austin, a Halálraítélt című felejthető filmben láthattuk).
A másik oldalon pedig a jófiúk, élükön az önéleti és egészségügyi válságban is szenvedő Stallone-val (a Rambóból jól megismert karakterét hozza, most még kevesebb mimikával de legalább már a futás, az ugrálás és a verekedés sem megy neki), a kicsi és önbizalom hiányos Jet Li-vel, aki több pénzt szeretne keresni (hiába na, Kínában is válság van) és a többiekhez képest most elég jól álló Jason Statham-el (megpróbálkozott egy kemény vagyok kést dobálok figurával, de nekem a pisztolyos jelenetei sokkal jobban tetszettek).
A csapat tagja még a szintén nagy klasszikus Dolph Lundgren (a mostani filmben ő játsza a megbántott havert, aki kicsit áruló lesz de a film végére ismét haver), Randy Couture (kevert stílusú amerikai bunyós és skorpiókirály), Terry Crews (legutóbb a Gamer című filmben alakította az elmebeteg gyilkológépet, most sem okozott csalódást) és Mickey Rourke (aki réges-rég a stílus egyik kedvence volt ám az utóbbi évek kemény munkájának és a Pankrátor című filmnek köszönhetően ismét színészi rangra emelkedett).
A sztorira visszatérve, először is a jó fiúk az első 15 percben legyilkolnak néhány szomáliainak kinéző kalózt és ebből rögtön tudjuk, ők ezzel foglalkoznak. Kemények. Nemsokkal később jön a film azon jelenete, amelyért én személy szerint megadnám az Oscar-t. Ugyanis Stallone egy templomban találkozik a vendégszereplő Bruce Willissel és Arnold Schwarzeneggerrel. Bruce munkát ajánl a két riválisnak, akik egy rövid de velős osztás után megegyeznek. Sly menjen a dzsungelbe játszani, Arnold pedig indul az elnökségért.
Mivel profi zsoldosokról van szó, nem mennek ki csak úgy az ismeretlen terepre. Stallone és Statham elmennek terepszemlézni, aminek az eredménye, hogy megismerkednek a gyönyörű és veszély nővel (Giselle Itié). Persze a fiúk lebuknak (hiába olyan profik) és menekülniük kell, de ezzel ugye soha sem szokott probléma lenni, sőt a repülővel még egy fordulót is tesznek, hogy kissé megritkítsák a sziget emberállományát. Némi lelkizés után (ez hivatott azt bizonyítani, hogy ők nem droidok) és Dolph Lundgren árulása (ekkor zajlik le egy epikus csata - Li vs. Lundgren - amiből szívesen láttam volna többet) és lelövése után összeáll a team, hogy a diktátor katonáinak seggét most ne csak ketten, hanem öten rúgják szét. Talán nem meglepő, szétrúgják. A csaj, az ország megmenekül, a gonoszok meghaldokolnak és egy kissebb genocídium szemtanúi lehetünk, amennyiben a katonákat, mint külön nemzetiséget vesszük. De a vérből és a tűzből egy új, igazi lélekkel rendelkező, már-már érzelmekkel bíró Stallone éled fel, aki az utolsó jelenetekben sörözik egyet a többiekkel és a halálból visszatérő Lundgrennel majd elmotoroznak az éjszakába.
A stílus maga az ember, de ebben a filmben az emberek adják a stílust, ami miatt mindenképp érdemes megnézni.
