A Radnóti téri székházban tartott eseményen tanulók, oktatók, szülők, céges partnerek és intézményi vezetők egyaránt jelen voltak. A rendezvényt dr. Somogyi Istvánné, a kamara főtitkára nyitotta meg, aki köszönetet mondott a jelenlévőknek, és kiemelte, hogy évről évre egyre többen vesznek részt az eseményen, ami a szakképzés társadalmi megbecsültségének is jele.
A főtitkár beszédét követően dr. Simon Attila, a kamara elnöke mondott köszöntőt. Beszédében hangsúlyozta, hogy a szakmatanulás nem egyszerűen munkaerőpiaci kérdés, de a társadalmi jólét és az egyéni kiteljesedés egyik alapja is.
„A ma oktatása a holnap gazdasága és társadalma. Amilyen generációkat most nevelünk, olyan jövő vár az országra” – fogalmazott.
Simon Attila szerint a szakképzés olyan értékrendet közvetít, amely egyszerre szolgálja a tanulók boldogulását és a gazdasági szereplők utánpótlásigényét. Méltatta a tanulók, oktatók és képzőhelyek közös munkáját, kiemelve, hogy az eredmények mögött sok esetben családok, tanári közösségek és vállalati mentorok türelme, figyelme és hite áll. A díjak átadásával elismerik a teljesítményt, és egyben azt az emberi tartást is, amellyel ezek az eredmények megszületnek.
Az ünnepség díszvendége dr. Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára volt, aki „Pillanatkép a duális képzésről” címmel tartott előadást. Először nemzetközi kitekintést adott az OECD legfrissebb adatai alapján, majd részletesen bemutatta a magyar szakképzési rendszer helyzetét, végül Veszprém vármegye vonatkozó adatait és eredményeit is elemezte.
A statisztikák szerint Magyarországon a szakképzésből kikerülő fiatalok 90%-a elhelyezkedik, ami európai szinten is kiemelkedő. Az előadás egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy azok a tanulók, akik valós munkakörnyezetben sajátítják el a szakmájukat, olyan tapasztalatokat szereznek, amelyek tartós versenyelőnyt jelentenek számukra a munkaerőpiacon. A duális képzés ismereteket, valós gyakorlati tudást és kapcsolati tőkét is biztosít.
Dr. Pálmai Gergely hangsúlyozta: a vállalatok felelőssége nem áll meg a munkaerő keresleténél. Az utánpótlás kinevelése hosszú távon stabilitást és minőségi munkaerőt eredményez. A duális képzésre fordított energia megtérül, hiszen a cégek nem kívülről próbálnak betölteni pozíciókat, hanem a saját működésükhöz szabottan nevelnek jövőbeli munkatársakat. A rendszer működése szempontjából kulcsszereplő a kamara, amely a képzési szerződések tanúsításával és a vállalati igények összegzésével biztosítja az oktatás és a gazdaság közötti kapcsolatot.
A tanévzáró ünnepség során elismerésben részesültek a megye szakma kiváló tanulói, valamint azok a diákok, akik az országos szakmai tanulmányi versenyeken kimagasló eredményt értek el. Köszöntötték és díjazták felkészítő tanáraikat is. A kamara elnöksége hatodik alkalommal adományozta a szakképzésben különösen aktív duális képzőhelynek járó elismerést is.
A rendezvény végig jó hangulatban zajlott, a díjazottakat és a hozzátartozókat gyakori tapsvihar kísérte. A kamara vezetősége és partnerei egyaránt bizakodással tekintenek a következő tanévre, hiszen – ahogy a nap során többször elhangzott – a szakképzés nemcsak a jelen kérdése, hanem a jövő lehetősége is.
A VKIK „Az Év Tanulója” díjjal jutalmazta azokat a diákokat, akik szakmai versenyeken elért eredményeikkel, tanulmányi teljesítményükkel és példamutató hozzáállásukkal kiemelkedtek társaik közül:
Forintos Viktor – VSZC Táncsics Mihály Technikum (magasépítő technikus), Horváth Leila – VSZC Szent-Györgyi Albert Technikum (szakács), Kirnbauer Boglárka – Széchenyi István Baptista Technikum (cukrász), Kundi Kornél – PSZC Acsády Ignác Technikum (asztalos), Lakatos Lilla Kelda – VSZC „SÉF” Technikum (cukrász), Mórocz Marcell – PSZC Faller Technikum (festő, mázoló, tapétázó), Muzsay Patrik – VSZC Öveges Technikum (kishajóépítő és -karbantartó), Németh Noel Márk – Bánki Technikum, Ajka (mechatronikai technikus), Ónody Zoltán – VSZC Ipari Technikum (mechatronikai technikus), Pákozdi Gréta – Fischer Mór Porcelánipari Szakképző Iskola (kerámia- és porcelántárgy készítő), Papp Tamás – VSZC Jendrassik–Venesz Technikum (cukrász szaktechnikus), Peidl Ramóna – VSZC Bethlen Technikum (pénzügyi-számviteli ügyintéző), Rétfalvi Attila – PSZC Faller Technikum (hegesztő), Tatai Patrik János – VSZC „SÉF” Technikum (vendégtéri szaktechnikus)
Az SZKT / OSZT versenyek döntőjében vármegyénkből 3 tanuló országos elismerésben részesült:
Kirnbauer Boglárka, a Széchenyi István Baptista Technikum cukrász tanulóját, aki az országos versenyen 2. helyezést ért el; Ónody Zoltán, a VSZC Ipari Technikum mechatronikai technikus tanulóját, aki 3. helyezést ért el, illetve Tatai Patrik János, a VSZC „SÉF” Technikumának vendégtéri szaktechnikus tanulója 5. helyezést ért el, valamint különdíjban részesült.
Kamaránk elismerésben részesítette azokat az oktatókat, akiknek tanítványai dobogós helyezést értek el az idei országos szakmai versenyeken. "Az Év Oktatója" kamarai elismerésben részesültek:
Herczeg Attiláné, a Széchenyi István Baptista Technikum oktatója, Vadócz Jenő, cukrász oktató, Orgoványi Csaba, a VSZC Ipari Technikum oktatója.