A rendezvény fővédnöke, dr. Hegyesiné Orsós Éva, az „Életet az Éveknek” Országos Szövetség elnöke, a minőségi időskor fontosságára hívta fel a figyelmet. „A mi szervezetünk több mint harminc éve dolgozik azon, hogy az élet ne csak hosszabb, hanem jobb minőségű is legyen. Az időskor része lehet a tánc, a mozgás, a zene és akár a szerelem is” – mondta, kiemelve, hogy sokan a közösségben találták meg társukat.
Az esemény az Aktív Magyarország program keretében valósult meg, amely lehetővé tette, hogy a klub tovább erősítse közösségét és új terveket valósítson meg. A résztvevők az ország minden részéről képviseltették magukat.
A Bodnárné Zsóka által vezetett Ezerarcú Bónusz Klub tagjai immár kilencedik éve bizonyítják, hogy az élet minden szakaszában lehet örömteli és aktív közösségi életet élni. A rendezvény célja nemcsak az ünneplés volt, hanem a hagyományteremtés is, hiszen több mint négyszázan gyűltek össze az ország különböző pontjairól, hogy együtt táncoljanak és ünnepeljenek.
Bodnárné Zsóka, a klub elnöke köszöntőjében megemlékezett a kezdetekről. „Amikor 2017-ben meghirdettem az első szenior tánctanfolyamot, kígyózott a sor az érdeklődőktől. Azóta is töretlen a lelkesedés, és a tánc a legnagyobb segítségünk, hogy terveinket megvalósítsuk” – emlékezett vissza. A klub a heti öt óra tánc mellett fellépéseken és versenyeken is részt vesz, dicsőséget hozva ezzel Veszprém városának.
Zsóka külön köszönetet mondott Ovádi Péter országgyűlési képviselőnek, aki a kezdetektől hisz a klub küldetésében. „Sokan nem hittek bennünk, de Péter nélkül nem tartanánk itt. Ő az egyik legnagyobb támogatónk” – hangsúlyozta az elnök.
Ovádi Péter beszédében kifejezte büszkeségét a veszprémi nyugdíjas közösség iránt. „Talán éppen az ilyen aktív közösségeknek köszönhető, hogy Veszprém 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lehetett. A város visszavárja azon táncosokat, akik a rendezvényre a városhatáron kívülről érkeztek” – mondta a képviselő.
Sótonyi Mónika, Veszprém alpolgármestere szintén színpadra lépett, és a tánc jelentőségéről beszélt. „A tánc a lélek rejtett nyelve. Nemcsak örömet ad, de életenergiát és boldogságot is nyújt, mind az aktív táncosoknak, mind a közönségnek” – fogalmazott. Hozzátette, öröm számára, hogy az ország minden részéről érkeztek résztvevők, és közösen ünnepelhettek.
Az Ezerarcú Bónusz Klub rendezvénye a tánc és a közösség erejét ünnepelte. Ez a nap nemcsak a nyugdíjasok sikereiről szólt, hanem arról is, hogy minden életkorban érdemes aktívan élni, új célokat kitűzni, és a közösség erejére támaszkodni. A hagyományteremtő esemény bizonyította, hogy a tánc nemcsak mozdulatok, hanem életérzés is – amely örömöt és energiát ad mindenkinek.