Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bolla Bendegúz: a legnagyobb álmom, hogy kijussunk a világbajnokságra

2025. június 17. 20:35 // Forrás: MTI
Elégedett az idényben mutatott teljesítményével Bolla Bendegúz, a Rapid Wien labdarúgója, akit azonban már a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtezők érdekelnek.

Hosszú volt a szezon, mert a Konferencia-ligában olyan eredményt értünk el, amelyre senki sem számított

- utalt a harmadik számú nemzetközi kupasorozatban negyeddöntőig jutott bécsi csapat teljesítményére a 25 esztendős hátvéd az M4 Sportnak, majd hozzátette, az osztrák élvonalban elért ötödik hellyel viszont kissé alulteljesített az együttes.

Bolla tavaly nyáron szerződött a zöld-fehérekhez, a legfontosabb céljának azt tartotta, hogy a lehető legtöbb mérkőzésen pályára lépjen. Összességében elégedettségét fejezte ki, mert harminckét bajnokin, kilenc Konferencia-liga- és még a selejtezőben négy Európa-liga-mérkőzésen játszott.

Mindennap meg kellett harcolnom a csapatba kerülésért, sőt a válogatottban is egyre inkább meghatározó szerepet kapok

- összegzett Bolla, aki kitért csapata felkészülésére is, amely június 29-én kezdődik, mégpedig új vezetőedzővel, a Ferencvárost 2021 júniusa és decembere között irányító Peter Stögerrel. "Az előző idény utolsó mérkőzésén a vezetőség bejelentette az érkezését, de még nem találkoztunk, nem beszéltünk. Természetesen várom a közös munkát, remélem, jó lesz."

A Rapid Wien a bajnokságban elért ötödik hellyel osztályozót játszott a LASK Linzzel a Konferencia-liga-indulásért. A bécsi együttes az idegenbeli 3-1-es vereség után hazai pályán 3-0-ra nyert, ezzel újra érdekelt lesz a harmadik számú kupasorozatban.

Egyértelmű célunk, hogy megint a főtáblán szerepeljünk, bár most annyiban más lesz, hogy tavaly az Európa-ligából estünk ki, és kerültünk át a Konferencia-ligába. Nehéz lesz, de meg kell érte harcolnunk

- tekintett előre a 28-szoros válogatott futballista.

Bolla az előző idényből két emlékezetes pillanatot emelt ki: a Sturm Graz ellen 3-1-re megnyert bajnokin szerzett két gólját, illetve a Trabzonspor elleni továbbjutást mér az Európa-liga selejtezőjében, mivel a Rapid idegenben (1-0) és otthon (2-0) sem kapott gólt a török riválistól.

Nem az a célunk, hogy megnyerjük a csoportot, hanem hogy kijussunk a világbajnokságra. Nem lesz egyszerű, de a csapat sokszor megmutatta már, hogy erősebb válogatott ellen is képes meglepetést szerezni, úgyhogy szeretnénk bizonyítani az országnak, büszkévé tenni az embereket, hogy kijutottunk a világbajnokságra. Ez a legnagyobb álmom, mert hidegrázós belegondolni, hogy negyven éve nem volt vb-n a válogatott

- árulta el legnagyobb célját a következő idényre Bolla.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.