A Tiszta Európa Program keretében, 158 települési önkormányzat vállalta, hogy a legkorszerűbb technológiával felszerelt létesítményekben dolgozza fel a térségben keletkezett hulladékot. Ez a korszerű beruházás hatalmas minőségi változást hoz majd a térség környezetvédelmében, többek között az ivóvíz védelmében.
A tervekkel összhangban szelektív hulladékkezelés is korszerűsödik és a Társulás területén 400 gyűjtősziget létesül. Az elsőt a Gyulaffy László Általános iskolában - amely négy éve ökoiskola - vehették birtokba a gyerekek, szerdán, ünnepélyes és egyben színes program kíséretében.
Az iskola egykori diákja, Máté Szabolcs - közismert nevén Subb Bass Monster - kisebb műsort adott elő, közösen a kicsikkel.
Czaun János alpolgármester beszédében a felelősséget hangsúlyozta. A környezettudatos nevelés elengedhetetlen ahhoz, hogy földünk minden kincsét megőrizzük, mondta. A gyűjtőszigetből 63 darab kerül Veszprémbe, az osztálytermekbe pedig kisebb szelektív hulladékgyűjtő kukákat helyeztek: a papír és a műanyag elkülönített gyűjtésére van lehetőségük a tanulóknak.
Rezeli Martin, harmadikos diák, otthon is ügyel a tisztaságra és a környezettudatos életmódra. Elárulta, gyakran szól barátainak is , a helyes szeméttárolásról.

Rezeli Martin
- A szüleimtől és az tanáraimtól is hallottam a környezetvédelemről, fontosnak tartom, hogy óvjuk a Földet - mondta a harmadik osztályos Martin.





