A női kézilabda élvonal előző kiírásában kilencedik helyen záró Veszprém Barabás szeptember 3-án 18 órától az ezüstérmes Debrecen ellen kezdi meg idei szereplését. A Bajnokok Ligája főtáblájára vágyó, válogatott klasszisokat felvonultató hajdúságiak elleni ütközet pokolian nehéznek ígérkezik, a mieinknek így a lehető legjobbjukat kell nyújtani a szoros eredmény eléréséhez.
A nyári szünetben hét új játékossal erősítő bakonyiak már július második hetében megkezdték a felkészülést a 2010/11-es idényre. A porvai összetartás és a zánkai edzőtábort követően zsinórban játszották a felkészülési meccseket, Gyurka János vezetőedzőnek ugyanis szinte új csapatot kellett építeni. Ezen megmérettetéseken meglehetősen hullámzó produkcióval rukkoltak elő. A bajnoki rajtra való készülődés finisében azonban már kifejezetten szép sikereket könyvelhetett el a gárda. A Győr és a Ferencváros elleni találkozók második félidejében is a jobbik arcát mutatta a társaság. A KEK-győztes Podgorica, illetve a Siófok elleni ütközeten pedig már hatvan percen keresztül sikerült a vezetőedző, s a szurkolók elvárásainak megfelelően kézilabdázni, amely mindenképpen bíztató lehet a rajt előtt.
– A felkészülés során hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Bízom benne, hogy a DVSC elleni azt az arcunkat fogjuk mutatni, amelyet a Győr, illetve a Ferencváros elleni második félidőben, illetve a Podgorica ellen mutattunk. Ezek lehetnek számunkra példaértékűek, s ezekből meríthetünk erőt – kezdte elemzését a vehir.hu érdeklődésére a 297-szeres válogatott Gyurka János.
Gyurka János
A vezetőedző szerint a meccsen döntő lesz, hogy védekezésben mennyire tudnak határozottak, illetve agresszívak lenni. Mint mondta, megfelelő számú faultot kell végrehajtaniuk, s a veszélyes zónákban ütközniük kell az ellenfél játékosaival. Fontos ugyanakkor az is, hogy támadásban ne kapkodjanak, hiszen az ellenfél rendkívül jól indul.
– Szintén döntő lehet, hogy mennyire lesznek folyamatosak a támadásaink, s mennyire tudjuk kidolgozni a gólhelyzeteinket. A Debrecen legnagyobb fegyvere az agresszív védekezés, s abból a gyors indítások, ezért a visszazárásokra is nagyon kell ügyelnünk. Hatvan perc koncentrált játékra lesz szükségünk. A lányok nagyon várják a bajnoki rajtot, viszont nincs teher a vállunkon, ezért bízom benne, hogy nem fogjuk görcsösen kezdeni a találkozót – húzta alá a mester.
Az alakulatból hárman bajlódnak sérüléssel. Gerstmár Renátának hét közben meghúzódott a hasfala, a súlyos térdsérülést szenvedő Szabadfi Ágnes műtét után lábadozik, a gerincproblémákkal küszködő Földes Kata pedig egyelőre rehabilitációra jár. Utóbbiak biztosan nem léphetnek pályára a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.
Női kézilabda NB I, 1. forduló:
Szeptember 3. (péntek) 18.00
DVSC-Korvex–Veszprém Barabás KC
Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok