Az 5000 méteres futamokat ezúttal futószakaszok nélkül, egy nagy és öt kis kört megtéve teljesítették a résztvevők a Labe (Elba) Arénában.
A kenusok kezdtek, mindkét magyar az esélyesek között vágott neki a versenynek - Csorba Zsófia idén mindkét világkupát megnyerte, Adolf Balázs pedig a szám címvédőjeként szállt vízre -, az esélyt azonban csak előbbi versenyzőnek sikerült győzelemre váltania.
Már a rajt után a hatfős mezőny élére állt, és a spanyol Maria Corberával "kéz a kézben" haladt a cél felé. A hajrában az ellenfélnek nem volt ereje újítani, így Csorba magabiztos győzelmet aratott. Az ünneplése olyan jól sikerült, hogy végül a vízben kötött ki, s csak hosszú percek múlva, a mentőcsónak fedélzetén érkezett meg a stégre.
A spanyol lány most sokkal határozottabb volt, mint Szegeden, nem erre számítottam. Azt hittem, hogy már az első fordulónál el tudok lépni, de keményen küzdött, nagyon jó verseny volt - mondta az újpesti Csorba, aki a vegyes négyesben is szerzett egy ezüstérmet, így két dobogós helyezéssel utazhat haza. - Én futószakasszal jobban élveztem volna a versenyt, de úgy tűnik, hogy így is megy. Remélem, Milánóig, a vb-ig kitart a formám.
Az 1000 méteren hetedik Adolf Balázs az első kör végén hibázott, nekiment az egyik bójának, belülre sodródott, s mire "visszatolatott", az ellenfelek már messze jártak, így elszállt az esélye a címvédésre. Végül ötödik lett.
A kajakosoknál Csikós Zsóka folytatta diadalmenetét, az 1000 és az 500 méter után öt kilométeren is ő volt a leggyorsabb.
Már az elején az élre állt, s bár időközben elvétve az ötfős elbolyból mások is vezettek, többnyire ő haladt elöl és a hajrához is ő érkezett elsőként. Az utolsó egyenesben nagy harc kezdődött a győzelemért, de a magyar kajakos bírta a tempót és ezúttal is ő haladt át elsőként a célvonalon. Csikós Zsóka a magyar csapat legeredményesebb versenyzőjeként három aranyérmet gyűjtött Csehországban.
Nem gondoltam, hogy ilyen sikeres lesz számomra ez az Eb. Három érmet szerettem volna, de az ötszázzal kapcsolatban úgy voltam, jó lenne a dobogó. Az ezret szerettem volna megnyerni, az ötezer pedig mindig bizonytalan. Nagyon örülök, hogy három aranyérem lett a vége
- nyilatkozott az MTI-nek a 24 éves szolnoki kajakos.
A rajtom délután nem sikerült túl jól, kisebb lapáttal versenyzek ötezren, és éreztem, hogy ezt még gyakorolnom kellett volna. Azt terveztem, hogy sokat +vizezek+, de ez nem sikerült, egyszerűbbnek tűnt, ha én megyek elöl. A hajrá miatt izgultam, mert 2021-ben is mentem ötezret, hasonlóan keveset +vizeztem+ és a végén egy svéd lány lefiniselt. Nem szerettem volna, ha ez újra megtörténik.
Az 500 méteren aranyérmes Varga Ádám is a győzelemre esélyesek csoportjában lapátolt, amelyben hol ő vezetett, hol mások. Az utolsó körben aztán megindult a helyezkedés, a magyar kajakost többen is megelőzték, az utolsó kanyar előtt nem volt igazán jó pozícióban, de aztán valahogy mégis jó helyre került. A záró kétszáz méteren az éremért küzdhetett a portugál Fernando Pimentával és a dán Mads Pedersennel. A végét az élen lapátoló címvédő Pimenta bírta a legjobban, Varga pedig - akárcsak tavaly, Szegeden - ezüstérmet szerzett.
Hasonló verseny volt, mint a tavalyi, szegedi. Talán ez most kicsit jobban fájt, mert hirtelen nagyon meleg lett erre a napra. Nagyon gyorsan mentünk az első két-három körben, nem is tudtam, hogy ezt a tempót tudom-e majd tartani, de aztán szerencsére lassult az iram. Biztos sok taktikai hibát követtem el, sokszor rossz vízen voltam, de elégedett vagyok ezzel a második hellyel
- nyilatkozott a parton Varga Ádám.
A magyar válogatott végzett az élen a racicei kajak-kenu Európa-bajnokság éremtáblázatán.
Az éremtáblázat:
arany ezüst bronz
MAGYARORSZÁG 7 3 5
Spanyolország 4 4 4
Portugália 3 1 -
Lengyelország 2 3 1
Csehország 1 3 1
Ukrajna 1 3 1
Moldova 1 1 3
Olaszország 1 1 2
Németország 1 1 1
Szerbia 1 - 2
Románia 1 - 1
Svédország - 2 1
Szlovénia - 1 -
Dánia - - 1