Június első felében rendezte meg Strasbourgban az Európai Parlament hatodik alkalommal a ”European Youth event” (EYE) nevezetű eseményét. A programsorozatot kétévente tartják meg, főként a 18-30 éves korosztály számára és lehetőséget ad a résztvevők számára a véleményük, vagy éppen javaslatuk megfogalmazására is az európai törvényhozás szívében.
Az ”EYE” ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit már februárban le kellett adni. Ez egyébként hasznos, mivel ha valaki ugyanúgy egyedül vágna neki ennek a kalandnak, mint én, akkor fontos, hogy időben találjon magának megfelelő szállást és megtervezze a kiutazást és az azokkal kapcsolatos ügyes-bajos teendőket. Természetesen van lehetőség csoportban is kijutni az eseményre, erre jó példa, hogy nagyon sok párt ifjúsági szervezete volt jelen, akikről, ahogy már a bevezetésben leírtakban is kiderült, sokan inkább erődemonstráció okán voltak jelen. Talán a legérdekesebb összetűzés a Franciaországban jelenleg nagy népszerűségnek örvendő nemzeti radikális párt ifjúsági szövetsége (RNJ), illetve az erős muzulmán kapcsolatokkal rendelkező, „Európai Muszlim Fiatal Fórum” (FEMYSO) között volt megfigyelhető. A záró ülésen, - ami egyébként a médiából jól ismert nagy ülésteremben zajlott -, az ottani muzulmán nézeteket valló fiatalok különböző nemzetközileg is értelmezhető jelzésekkel zavarták meg az ülést, felhívva a figyelmet az Izrael és Irán közötti konfliktusra. A francia radikális csoport tagjainak sem kellett több ezután, hangos tiltakozással fejezték ki egyet nem értésüket. Számukra a fő cél Európa “iszlamizálódásának” megállítása, ami ellen az ülésteremben személyesen, amúgy a közösségi médiában is fellépnek.
Fontos megjegyezni, hogy az ülésen tilos volt mindenfajta politikai jelzés, gondolat, illetve nemzeti zászló használata, pont az előbb leírtak megakadályozásának céljából, de mint már máshol is oly sokszor láthattuk, a politika nem ilyen egyszerű terep. Mindezek mellett hazánkból is érkeztek különböző pártoktól csoportok, akik külön privát eseményekkel gazdagították a programjaikat, mint például az adott közösség képviselőivel való beszélgetések.
A szervezettséget külön dicséret illeti, mivel számtalan program közül lehetett választani, így mindenki megtalálhatta azt, ami az ő érdeklődési körébe tartozik. A kétnapos esemény során lehetőség volt megtapasztalni, milyen a mindennapi élete egy európai parlamenti képviselőnek, ezeket egyébként interaktív programokkal is segítették, mint például a szavazógépek kipróbálása, a felszólalás lehetősége, amit akár magyar nyelven is megtehettünk. Az igazi parlamenti hangulat megtapasztalása érdekében élő fordítás is rendelkezésre állt a résztvevőknek, amit a pultokon lévő fejhallgatók segítségével az unió huszonnégy hivatalos nyelvén lehetett hallgatni.
Azok sem unatkoztak, akik a szakmai fejlődésükben szerettek volna kiteljesülni és hasznos információkat kapni, mivel lehetőség volt az aulában egy külön kialakított helyen az unió különböző szakértőivel kötetlen beszélgetést folytatni, ahol bárki bátran megoszthatta a saját javaslatait vagy esetleges kritikáit az európai ügyekkel kapcsolatban. Több népszerűbb ott dolgozó személlyel, illetve EP-képviselővel is spontán össze lehetett futni, akár a folyosón, vagy éppen a liftben, ami szintén az esemény közvetlenségét és természetességét éreztette az ott lévőkkel.
Fontos pozitív visszajelzés volt számomra az is, hogy a fiatalokat igenis érdekli a politika, és aktív szerepet szeretnének vállalni a döntéshozatalokban. Nagyon sok téma előkerült, mint például a lakhatás, a migráció vagy éppen a mesterséges intelligencia hatása a jövőre nézve. Jó volt megtapasztalni az ezekről szóló vitákat és konferenciákat, melyek ismét bebizonyították, hogy nagyon sok eltérő vélemény figyelhető meg a fiatal korosztály körében is. Nagyon fontos és pozitív hatást érhetünk el azzal, ha a fiatal generáció megtapasztalja ezeket az élethelyzeteket már ennyi idősen, mivel a diplomácia lényege pont abban rejlik, hogy mindenkit meghallgatunk tisztességesen és megpróbáljuk a háttérbe szorítani a mostanában sajnos egyre jellemzőbb primitív és sehova nem vezető beszólogatásokat egymásnak.

