Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csontváry álomszerű világa a fotonok nyelvén

2025. június 24. 9:00
Kultúra, zene, pezsgés karnyújtásnyira a Balatontól – Veszprém nyári kínálata minden érzékszervre hat.

Amikor a színek fénnyé változnak, az ecsetvonások pedig megmozdulnak a képeken, akkor tárul ki egy varázslatos, nem hétköznapi világ kapuja. Pont, mint a veszprémi CODE – Digitális Élményközpontban idén nyáron, aminek világszenzációja „Csontváry – A Fotonok nyelvén” című immerzív kiállítás lesz. A digitális technológia széles tárházát felhasználva látványosan feléled a híres magyar festőművész eredetileg a vászonra komponált világa, amiben az életmű ihletésére készült zeneművek segítenek még jobban elmélyedni a hazai és nemzetközi művészetkedvelő közönségnek.

Ahogy a CODE-ban Csontváry is magára ölti a huszonegyedik század látványos megoldásait, úgy Veszprém számos másik turisztikai attrakciója is bővelkedik izgalmas tartalmakban, ahogyan a történelmi belváros pezsgő, modern kulturális élettérré változik. 

Ráadásul Veszprém hangulatos utcáit elhagyva alig néhány kilométer után feltárulnak a Balaton hívogató hullámai, vagy éppen a Bakony barátságos lankái, amelyek a Királynék városával együtt arra hívnak, hogy töltsenek el rövidebb, vagy hosszabb időt e különleges vidék megismerésével.

Az utazás mellé a zenei csemegét ugyancsak garantálja Veszprém. A VeszprémFest idén is világsztárokat lát vendégül a történelmi Vár tövében a Historia kertben, miközben az Óváros tér szecessziós épületei által ölelt területen a környék legjobb borait lehet élvezni kiváló jazz és soul kíséretében a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválon. Ezt követően júliusban megérkeznek azok az utcazenészek is Veszprémbe, akik pár napig ellepik a belvárost, hogy több tucat ingyenes szabadtéri koncerttel örvendeztessék meg a világzene kalandorait az Utcazene Fesztiválon.

A Gyárkert színpada sem marad csendes idén nyáron. Hétről hétre a legtrendibb hazai zenekarok váltják egymást a környék legnépszerűbb pop-up rendezvényhelyszínén.

Veszprém függetlenül életkortól, élethelyzettől, érdeklődési körtől, mindenkinek tartogat valamilyen izgalmas élményt, aki ellátogat ide. A kisgyermekes családoknak érdemes felkeresni a Kabóca Bábszínház hagyományos családi fesztiválját, a Kabóciádét, ahol egy megelevenedett, varázslatos mesevilággal, bábos előadásokkal és megszámlálhatatlan kreatív gyermekprogrammal várják a látogatókat.

Ajánlott egy napot rászánni a Veszprémi Állatkert felfedezésére is, ahol úgy utazhatnak el öt kontinens dzsungeleibe és szavannáira, a víz alatti világba, de még az őskori dinoszauruszok korába is, hogy ki sem kell tenni senkinek a lábát Veszprémből.

Akik mélyebben is szeretnék megismerni a várost, a Tourinform Veszprém számos tematikus városnéző sétájából választhatnak: az Óvóhely-túra különleges történelmi helyszínt mutat be, míg a „Veszprém, a zenélő ékszerdoboz”, az Árpád-kori séta vagy a nordic walking élménytúrák a város sokszínűségét tárják fel – aktívan, szórakoztatóan és élményszerűen.

 További információk: veszpreminfo.hu 

vehir.hu
további cikkek
Mi segít át az élet megoldhatatlan helyzetein? – Pálferi érkezik Balatonalmádiba programajánló Mi segít át az élet megoldhatatlan helyzetein? – Pálferi érkezik Balatonalmádiba Vannak kérdések, amelyekre nem létezik gyors válasz. Egy veszteség, egy nehéz döntés, egy megromlott kapcsolat vagy egy hosszú ideje cipelt belső teher sokszor nem egyik napról a másikra oldódik meg. Ilyenkor talán nem is kész megoldásokra, hanem új nézőpontra, reményre és kapaszkodókra van a legnagyobb szükség. 2026. július 10. 12:33 Idén tőlük lesznek hangosak Veszprém utcái: mutatjuk a fellépőket! kultúra Idén tőlük lesznek hangosak Veszprém utcái: mutatjuk a fellépőket! Tizenöt magyar döntős és húsz nemzetközi fellépő érkezik a 2026-os Veszprémi Utcazene Fesztiválra. A világzenei formációktól a blueson és a reggae-n át az alternatív rockig rendkívül sokszínű program várja a közönséget július 23. és 25. között Veszprém belvárosában. 2026. július 9. 14:52 Három humorista, egy este, rengeteg nevetés – Stand Up Comedy HOLIDAY érkezik Balatonfüredre programajánló Három humorista, egy este, rengeteg nevetés – Stand Up Comedy HOLIDAY érkezik Balatonfüredre A nyári estéket sokféleképpen el lehet tölteni a Balaton partján, de kevés olyan program akad, amely egyszerre kínál kikapcsolódást, közös élményt és felszabadult estét minden generáció számára. Augusztus 8-án három népszerű humorista, Orosz Gyuri, Magyed és Trabarna érkezik Balatonfüredre: a Stand Up Comedy HOLIDAY előadásán a közös nevetésé lesz a főszerep 2026. július 7. 11:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.