Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
7°C
2026. május 1. Fülöp
Veszprém
7°C

Leendő vezérkari tisztek a városházán

2008. június 3. 13:41
A Magyar Honvédség Budapesti Vezérkari Akadémia végzőseivel találkozott Debreczenyi János Veszprém város polgármestere. A húsztagú küldöttséget dr. Resperger István ezredes vezette. A tiszteket egy évig képezték az akadémia budapesti központjában. Erről a speciális akadémiáról kerülnek ki a honvédség legfelsőbb vezetői. Az egynapos látogatásuk során megismerkedtek Veszprém városával.

Debreczenyi János: „Erőt, egészséget kívánok” köszöntéssel üdvözölte a magas rangú vendégeket. Majd elmondta, hogy ő még akkor volt katona, amikor még 130 ezer katona szolgált a seregben, és akkor még volt becsülete a szolgálatnak. Mára azonban minden megváltozott. Vissza kell állítani hazánk nemzetközi katonai tekintélyét – mondta.

Majd elmesélte, hogy a Vörösmarty téren 1936-ban felállított háborús emlékművet az ő kezdeményezésére újították fel. A talapzat alatt az ismeretlen katona csontjait helyezték el. Az emlékművön elhelyezett emléktáblán a következő felirat olvasható: „Édes és dicső dolog meghalni a hazáért.” Ilyen szellemiségben kell szolgálni a hazát – zárta gondolatait a polgármester. A jelenlevők kérdéseire Debreczenyi János bemutatta a város gazdasági helyzetét, annak kulturális, határokon túlnyúló kapcsolatrendszerét. A hamarosan elkészülő sportcsarnok mellett épülni fog egy helikopter leszálló pálya, ami kettős célt szolgál. Egyrészt a városba légi úton érkezőket fogadja, másrészt a kórházba érkező mentőhelikoptereknek biztosít kultúrált leszállópályát. A vendégek megtekintették a hivatal aulájában lévő hadikiállítás anyagát.


Beke G. László

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.