Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több mint 1,4 millió ajánlószelvény gyűjtött a Fidesz

2010. szeptember 4. 9:17 // Forrás: MTI
az ország lakosainak 82 százaléka él olyan településen, ahol indul Fidesz-jelölt – mondta Kósa Lajos. A kampánynyitó pénteken lesz.

Kósa Lajos közölte, 1,4 millió ajánlószelvényt kapott a Fidesz, a céljuk az volt, hogy a választásra jogosultak ajánlószelvényeinek körülbelül 20 százalékát gyűjtsék össze, ettől azonban elmaradtak, s mintegy 18 százalékot értek el. Tájékoztatása szerint 1357 egyéni polgármesterjelöltjük van. Ebből 1150 fideszes vagy Fidesz-KDNP-s színekben indul, a különbséget pedig azon polgármesterjelöltek adják, akiket a Fidesz is támogat.

A települési, fővárosi és megyei képviselőjelöltjeik száma együttesen 5600. Ebből mintegy 4500-an indulnak vagy Fidesz-, vagy Fidesz-KDNP-színekben, a többiek - 1100-an - ugyan Fidesz-támogatással indulnak, de jogi értelemben nem Fidesz- vagy Fidesz-KDNP-jelöltek - ismertette az ügyvezető alelnök, hozzáfűzve, hogy az ország lakosainak 82 százaléka él olyan településen, ahol indul Fidesz-jelölt.

Kósa Lajos elmondta, összevetették az összegyűjtött ajánlószelvények számát azzal, amennyit tavasszal, a parlamenti választások előtt kaptak két és fél hét után - most ennyi idő állt rendelkezésre a gyűjtésre -, és kiderült, szinte azonos támogatást kaptak, mint akkor.

A Fidesz célja, hogy megnyerje az önkormányzati választásokat - jelentette ki Kósa Lajos, hozzátéve, hogy jó néhány olyan nagyvárosnak is fideszes polgármestere lehet, ahol eddig még sosem volt jobboldali városvezető. A cédulagyűjtés tapasztalatai mindennél jobban előre jelzik a választási eredményeket - jegyezte meg. Az alelnök kérdésre válaszolva "légből kapottnak" nevezte azt a feltételezést, amely szerint a Fidesz "segítette ki" az LMP-t cédulákkal.

A Fidesz-KDNP hivatalos kampánynyitója jövő pénteken lesz a fővárosban.
 

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.