Egy-egy gázáremelés lehetetlen helyzetbe hoz milliókat Magyarországon,
ezért a gáz kérdése a legfontosabb öt kérdés egyike az elmúlt tíz évben
- húzta alá a Fidesz elnöke.
"Az olyan helyzetben lévő ország, ahol az energiaellátás ilyen direkt
módon érint milliószám családokat, nem tárhatja szét a kezét, nem
mondhatja azt, hogy semmit nem tehet, hanem keresnie és kutatnia kell
az eszközöket, hogyan lehet a világgazdasági folyamatokkal szemben
legalább bizonyos csoportokat, rétegeket bizonyos mértékig megvédeni és
átsegíteni a nehéz perióduson" - mondta Orbán Viktor.
Ha ez a
nehéz periódus hosszú távú lesz, akkor hosszú távú stratégia kell arra,
hogy ne sodródjon több mint hárommillió ember a fenntarthatatlanság
világába. Erre a kérdésre minden politikai erőnek, még a
legliberálisabbnak is választ kell adnia - tette hozzá.
A gázár
megemelése nemcsak nemzetgazdasági, hanem háztartásbiztonsági kérdés
is, nemcsak az ellátás biztonsága, hanem annak ára is fontos -
hangsúlyozta a politikus.
A Fidesznek mindig is voltak
elgondolásai, most is vannak. A Fidesz június 12-én, szokásos félévzáró
rendezvényén jelenti majd be, hogy milyen konkrét tervei vannak a
gázárak csökkentésére - mondta Orbán Viktor a konferencia a után az
MTI-nek nyilatkozva.
A politikus a Déli Áramlattal kapcsolatban
azt mondta: a gázszerződés nem visz közelebb az energiaforrások
diverzifikálásához. A jó üzleti megállapodást meg kell kötni az
oroszokkal, de nem a diverzifikálás helyett - mondta, hozzátéve, hogy a
Déli Áramlat kormányzati politikai marketingje számos megtévesztést
tartalmaz.
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi
Minisztérium pénteken jelentette be, hogy a közüzemi lakossági
földgázárak átlagosan 9,9 százalékkal emelkednek 2008. július 1-jén, a
közüzemi végfelhasználói átlagár 7,7 százalékkal nő. A változást
elsősorban a nemzetközi piacon folyamatosan emelkedő kőolajárakkal
indokolták.
A kormányszóvivő az emelés mértékével
kapcsolatban vasárnap azt mondta: a politika figyelembe vette a
lakosság tehertűrő képességét.