Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jövőképünket az alapértékeinkre kell felfűzni

2010. szeptember 10. 6:00 // Forrás: Szaksz Balázs
Porga Gyula, a Fidesz polgármesterjelöltje: „ne az éves költségvetés határozza meg a stratégiát, hanem a jövőkép a költségvetést”.

Városunk három polgármesterjelöltjét: Molnár Ernőt, Hartmann Ferencet és Porga Gyulát kérdezzük az elkövetkező hetekben gazdaságról, oktatásról, városirányításról és kultúráról. A héten a gazdasággal kapcsolatos elképzeléseiket olvashatják.


Porga Gyula, a Fidesz polgármesterjelöltje

– Melyek az ön gazdasági tervének sarokpontjai?

– Minden városvezetőnek az a célja, hogy a településen élők jól érezzék magukat, és természetesen a vállalkozók, a vállalkozások is komfortos közegben működhessenek. A város gazdasági élete heterogén jellegű, megtalálhatók benne a kis- és középvállalkozások, valamint a hazai és multinacionális nagyvállalatok is. A különböző szegmenseknek mások az igényei, az elvárásai az önkormányzattal szemben, melyeknek meg kell felelnünk.

Jó alap…

– Veszprém jó alappal rendelkezik, ezt bizonyítja a Világgazdaság című lap 2009-es rangsora, amely a tőkevonzó képességet vizsgálta. Nos, ebben a rangsorban Veszprém az első helyen végzett. Ez az eredmény azt jelzi, hogy kiszámítható a város, mind a vállalkozási környezet, mind a helyi adó és a szabályozási rendeletek tekintetében. E sajátosságunkat mindenképpen meg kell őriznünk, hiszen az önkormányzat saját bevételének jelentős részét kitevő iparűzési és építményadó a helyi gazdaság függvénye. Törekednünk kell arra, hogy további vállalkozásokat nyerjünk meg és telepítsünk a város környékére. Ez azért is fontos, mert a nagy cégek nem csak az önkormányzatnak biztosítanak komoly bevételt, hanem azoknak a kis- és középvállalkozásoknak is fejlődési lehetőséget biztosítanak, amelyek beszállítóként működnek közre. Mindezen kívül alapvető fontosságú, hogy – a kisvállalkozástól a multinacionális vállalatig – munkahelyek jönnek létre. Veszprémben 6% körüli a regisztrált munkanélküliek száma – tehát országos viszonylatban aránylag jól állunk –, de ennek csökkentése érdekében mindenképpen fontos a vállalkozások támogatása, működésük segítése.

Ipari park…

– A helyi vállalkozókkal beszélgetve állandó téma, hogy a városban nincs klasszikus értelemben vett ipari park, tehát ebben a kérdésben komoly lépéseket kívánunk tenni, Elérkezett az idő a korábban már eltervezett kisipari park létesítésére.

Új vezetési elképzelések…

– Jó kezdeményezés volt, hogy a helyi vállalkozókkal megindítottuk a párbeszédet, de ennél többre van szükség, még intenzívebb kapcsolatot kell kialakítani, legalább negyedévente szükséges fórumot tartanunk. Emellett egy gazdasági konzultációs testületet kívánok felállítani, amelyben valamennyi szektor (kis- és középvállalkozások, hazai és multinacionális nagyvállalatok) képviselői helyet kapnak. Elismert, komoly presztízzsel rendelkező, sikeres szakemberek alkotják majd ezt a tanácsot.

Meglátásom szerint az új önkormányzat vezetésének sok esetben határozottabban, gyorsabban kell reagálni a problémákra – például a szentkirályszabadjai reptér esetében is.

Elengedhetetlen a stratégiai gondolkodás megvalósítása. Az elmúlt négy évben inkább pénzügyi szemlélettel dolgoztunk, ám az új stratégia szerint közösen kell megfogalmaznunk a célokat, hogy ne az éves költségvetés határozza meg a stratégiát, hanem a jövőkép a költségvetést.

– Vállalkozásbarát önkormányzat?

– A kis- és középvállalkozások életét megnehezíti a túlzott bürokrácia. Ennek egy része nem a mi asztalunk – az állami szintű szabályzók esetében –, de úgy látom, gyakran helyben is akadályokat gördítünk a vállalkozók elé, ezen pedig mindenképpen változtatni kell. Nagyon fontos, hogy megértsük a vállalkozások élethelyzetét, kikérjük véleményüket, lássuk, milyen segítségre van szükségük. A vállalkozókat tömörítő kamarával is szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot folyamatos konzultációval.

– Adósságállomány?

– A megyei jogú városok adósságállományát tekintve Veszprém nincs az élbolyban. A költségvetés szempontjából a város nincs rémisztő helyzetben, de határozott, óvatos gazdaságpolitika szükséges. A 8,5 milliárdos felhalmozódott adósságállomány súlyos teher a település számára, de látni kell, hogy az elmúlt nyolc illetve négy év kormányzati politikája vezetett ide. Megítélésem szerint nem Veszprém önkormányzata van eladósodva, hanem a magyarországi önkormányzatok, így mi is. Mindemellett a város folyamatosan fejlődött: megépült az Aréna, jelentős csatorna beruházás zajlik a városban, elindult a belváros rehabilitációja, a „Kolostorok és kertek” projekt. Most adódtak a lehetőségek: jelentős uniós forrásból önrész hozzáadásával meg lehet valósítani ezeket a fejlesztéseket – tehát vállaltuk a hitel felvételét. Hitelezőinknek biztos partnere vagyunk, az adósságszolgálatnak mindig maradéktalanul eleget téve. Természetesen az adósságkezelés komoly kihívás a következő négy évben, nagyon fontos, hogy a bevételeket növeljük, illetve a működésből fakadó kiadásokat folyamatosan figyelemmel kísérjük, és lehetőség szerint csökkentsük. Ez nem jelent drasztikus beavatkozást, elegendő a racionális átalakítás az önkormányzatban és a város gazdasági társaságaiban. Emellett az olyan típusú beruházásokat kell preferálni, amelyek nem kiadásnövekedést, hanem hosszú távon bevételt eredményeznek.

– Mit lehet tenni a fiatalok helyben maradásáért?

– A válasz erre a munkahelyteremtés. Nagyon erősek vagyunk mind a szak,- mind a közép- és egyetemi szintű képzésben, rengeteg fiatal választja Veszprémet, sokan jönnek ide tanulni. Fontos, hogy erősödjenek a vállalkozóink, és a képzésből kikerülőknek munkalehetőséget tudjanak biztosítani, a multinacionális cégek pedig az egyetemről kikerülő magasan kvalifikált munkaerőre építsenek.

– Veszprém szerepe a régióban, illetve a megyében?

– Az alapértékeinkre kell felfűzni jövőképünket. Minden alapunk megvan ahhoz, hogy a régió és a megye szellemi, tudományos központja legyünk. Ebben van a legnagyobb erőnk. Természetesen ehhez – hosszú távon – szükségesek állami fejlesztések, például a 8-as főútvonal esetében. Továbbra is kiemelt feladat a szentkirályszabadjai repülőtér jövője, hiszen az ahhoz kapcsolódó logisztikai központ erősíti a pozíciónkat. Székesfehérvárt nem versenytársnak kell tekintenünk, hiszen mások az adottságaink. Együttműködve kell dolgoznunk a régió fejlődéséért. Településünk a Pannon Egyetemnek is köszönhetően komoly szellemi háttérrel rendelkezik. Veszprém nem klasszikus iparváros, nem is erre törekszünk, sokkal inkább a kutatás és a fejlesztés, az innováció kell, hogy előtérbe kerüljön. Törekednünk kell arra, hogy a régió idegenforgalmában továbbra is megőrizzük központi szerepünket, és még több látogatót vonzzunk ide történelmi, kulturális és egyházi értékeinkkel, kihasználva a Balaton közelségét.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.