Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarország elszánt ország lett

2010. szeptember 11. 0:27 // Forrás: MTI
Orbán Viktor:Október 3-án újabb fontos sikerre készülünk, ám addig 23 napig dolgoznunk kell, ez pedig egy újabb fontos erőpróba.

Egyetlen dologról kívánok beszélni: az október 3-ai választások tétjéről – kezdte beszédét a Fidesz-KDNP SYMA-csarnokban rendezett kampánynyitóján Orbán Viktor. A miniszterelnök kijelentette: egy évvel ezelőtt Magyarország úgy tűnt, hogy reményvesztett, kilátástalanságtól sújtott ország lesz. Ám 2010 különleges év volt – mondta Orbán –, hiszen közösen értünk el hatalmas sikereket. „Éppen ezért már elszántságot látni a magyar emberek szemében, ám nem délibábokat, hanem a józan derűlátás elszántságát” - mondta a miniszterelnök.

A kormányfő úgy látja: Magyarország elszánt ország lett. Legyünk büszkék – így Orbán –, hiszen olyan próbát álltunk ki, amelyet még soha. Orbán szerint ez azért volt lehetséges, mert „mi voltunk az egyetlen olyan politikai közösség, amely hitte, hogy mindig van remény”. Október 3-án újabb fontos sikerre készülünk, ám addig 23 napig dolgoznunk kell, ez pedig egy újabb fontos erőpróba. Orbán rámutatott: a siker eddig sem jött magától, nekünk ráadásul gyakran kétszeresen is meg kellett dolgoznunk érte. Ezért a múlt sikereivel és a jelen, számunkra kedvező felméréseit a következő 23 napban el kell felejteni – mondta a miniszterelnök.

A magyarok átérezték a tét súlyát, és ez év tavaszán elementáris erővel mondtak nemet az elmúlt 8 esztendőre. Olyan hangerővel mondtuk ki, hogy magunkra vontuk a világ figyelmét, a választások után pedig hozzáláttunk a munkához. El kell mondani az embereknek, hogy mi múlik azon, hogy kire adják a voksukat október 3-án – jelentette ki a Fidesz elnöke. Emlékeztetett: „a választások után az volt a feladatunk, hogy szilárd alapokon megvessük a lábunkat, hogy ne süllyedjünk homokba”.

Értékelése szerint „még nagyon messze vagyunk attól, ahová el szeretnénk jutni”. A feladat – mint mondta – most jön, és példátlan erőfeszítést igényel, most megint mindenkinek össze kell kapaszkodnia, erről szól az október 3-ai választás. Minden követ és gerendát ott és akkor kell egyszerre megemelni, hogy talpra állítsuk a hazánkat – hangsúlyozta a miniszterelnök. Ezt az országot az irigység, a cinizmus, a tunyaság döntötte le a lábáról, most ezért nem szabad egymást magára hagynunk – tette hozzá.

Mindenkinek el kell végezni a maga részét az októberi sikerhez – emelte ki Orbán. Tudom a dolgom, nekem kell elöl menni – fogalmazott. A miniszterelnök elismerte, hogy hosszú év volt a 2010-es, amely rengeteg energiát emésztett fel. De a kemény munka gyarapít – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy soha ennyi polgármesterjelöltje nem volt még a pártszövetségnek, úgy fogalmazott, hogy olyan kép kezd kialakulni, hogy csak egy néppárt van, aki képes vállalni a felelősséget az országért. Felhívta a jelöltek figyelmét, hogy gondoljanak az utánuk következő nemzedékekre, mert nekik kell végigvinni a megkezdett változást. A következő „kemény” három héten évtizedek múlhatnak – tette hozzá. „Az országnak ma ránk van szüksége, vigyétek véghez, amit az emberek elvárnak tőlünk” – búcsúzott a jelöltektől Orbán.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.