Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarország Európában az elsők között: történelmi megállapodást kötött a Global Humane Society és a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány

2025. szeptember 3. 12:31 // Forrás: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
A világ egyik legismertebb és legrégebbi állatvédelmi szervezete európai terjeszkedésének kezdetén Magyarországot választotta az egyik első partnerének, elismerve a hazai állatvédelem elmúlt években elért eredményeit. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Magyarország történelmi lehetőséghez jutott az állatvédelem területén: Budapesten, a Rex Állatotthonban írta alá az együttműködési megállapodást Kashyap Choksi, az 1877-ben alapított Global Humane Society senior alelnöke és globális partnerségekért felelős ügyvezető igazgatója, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos, valamint Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke. A világ egyik legismertebb és legrégebbi, több mint másfél évszázados múlttal rendelkező állatvédelmi szervezete, amely első európai uniós képviseleti irodáját Brüsszelben nyitja meg, hazánkat az elsők között választotta partneréül. A nemzetközi szervezet programjai világszerte több mint 1,5 milliárd állat számára nyújtanak védelmet és támogatást, és – akárcsak a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány – a tudományos alapokon álló állatvédelmet képviseli. Az együttműködés célja többek között olyan közös projektek előkészítése, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Európában új közös állatvédelmi minimum standardok jöjjenek létre – ebben Magyarország élenjáró szerepet vállalhat.

A Global Humane Society a nemzetközi állatvédelem ikonikus szervezete. A legtöbben onnan ismerhetik, hogy Hollywoodban az ő szakértőik garantálják: a forgatások során egyetlen állat sem szenved. A szervezet által bevezetett No Animals Were Harmed védjegy több mint nyolcvanöt éve jelenti a közönség számára azt a hiteles garanciát, hogy a filmek elkészítése során minden állat biztonságban volt. Ez a felirat mára a világ egyik legismertebb állatvédelmi szimbóluma lett, amelyet minden mozinéző ismer. A GHS évente több ezer filmprodukcióban van jelen, többek között a legnagyobb hollywoodi és nemzetközi filmekben, és állatorvosok, valamint tudományos tanácsadók bevonásával felügyeli az állatok jóllétét.

A szervezet tevékenysége azonban messze túlmutat a filmiparon. A GHS évente több mint egymilliárd haszonállat védelmét biztosítja a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, természetvédelmi programokat működtet világszerte, de aktívan ellenőrzi a turizmusiparban, így az állatkertekben és akváriumokban érintett állatok jólétét is. Hat kontinensen, mintegy negyvenkét országban van jelen a non-profit civilszervezet valamilyen módon és a nemzetközi jelenlétük folyamatosan bővül. A Global Humane Society egyszerre szakmai tekintély és közismert név: az amerikai társadalom által kiemelten támogatott és elismert szervezet, amely a radikálisabb állatvédelmi mozgalmaktól eltérően nem ideológiai, hanem kizárólag tudományos és transzparens alapokra építi az állatvédelmet.

Az egyetlen törvény által létrehozott állatvédelmi alapítvánnyal, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal kötött együttműködés célja a tudásmegosztás, a nemzetközi jó gyakorlatok átültetése, a közös projektek előkészítése és egy olyan szakmai párbeszéd megerősítése, amely túlmutat az országhatárokon. A memorandum kiemeli annak fontosságát, hogy Európában közös minimum standardok alakuljanak ki az állatvédelemben, amelyek az agrárgazdaságtól a turizmuson át a filmiparig biztosítják az állatok biztonságát és jóllétét. Bár az állatvédelem az hatályos európai joganyagon túlmenően alapvetően tagállami hatáskör, a felek egyetértenek abban, hogy bizonyos alapvető standardok kialakítása közös európai ügy kell, hogy legyen, és ebben Magyarország élenjáró szerepet tölthet be.

Kashyap Choksi, a Global Humane Society szenior alelnöke és globális partnerségekért felelős ügyvezető igazgatója így fogalmazott: „Közel 150 évnyi tudást halmoztunk fel az állatvédelem területén, és ezt a szakértelmet a következő években meg akarjuk osztani és bővíteni, többek között az Európai Unióval kialakított partnerségeken keresztül. Magyarország az elsők között van ezen az úton: olyan ország, amely már több példaértékű előrelépést tett az állatvédelem területén, és ezzel értékes alapot ad a további közös programokhoz. Az állatok jóllétének védelme nem politikai kérdés, hanem alapvető társadalmi és erkölcsi elkötelezettség – és mi ezt a megállapodást nem politikai aktusnak, hanem erős szakmai alapokra helyezett tudományos együttműködésnek tekintjük.”

Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: „Az elmúlt években Magyarország több példaértékű intézkedést tett az állatvédelem területén, amelyekre méltán lehetünk büszkék. A Global Humane Society-vel kötött megállapodás újabb mérföldkő: lehetőség arra, hogy a nemzetközi tapasztalatokat itthon is hasznosítsuk, és közösen alakítsuk ki az állatvédelem jövőjét. Ez a partnerség egyben visszaigazolás is arra, hogy a magyar előrelépéseknek már nemzetközi híre van, és hazánk méltó helyet kap a globális állatvédelmi közösségben.”

Ovádi Péter, Vetter SzilviaOvádi Péter, Vetter Szilvia

 

Vetter Szilvia, a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: „A magyar állatvédelem fejlődése csak akkor lehet hosszú távon fenntartható, ha nemzetközi kontextusban is értelmezzük. A Global Humane Society-vel való együttműködés lehetőséget ad arra, hogy hazánk ne csak követője, hanem alakítója legyen az európai állatvédelmi változásoknak. Ez az együttműködés tudományos alapokon nyugvó, politikától független szakmai párbeszédet nyit meg. A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány nevében kijelenthetem, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel segíteni fogjuk a közös munkát, és megtiszteltetésnek tekintjük, hogy hazánk az elsők között lehet ebben a történelmi jelentőségű együttműködésben.”

A megállapodás aláírásával Magyarország Európában az elsők között csatlakozik egy olyan globális szakmai hálózathoz, amely az állatvédelem legmagasabb színvonalát képviseli. Ez a partnerség egyszerre biztosítja a hazai jó gyakorlatok nemzetközi bemutatását, és teszi lehetővé, hogy a magyar állatvédelem közvetlenül részesüljön a világ vezető állatvédelmi szervezetének tapasztalataiból és szakmai tudásából.

vehir.hu
további cikkek
Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. ma 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. ma 10:49 Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén közélet Új érsek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élén Őszentsége XIV. Leó pápa elfogadta excellenciás és főtisztelendő Bábel Balázs érsek úr lemondását a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye kormányzásáról, egyúttal utódául kinevezte excellenciás és főtisztelendő Palánki Ferencet, áthelyezve őt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből. tegnap 13:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.