Fel tudod idézni, mikor született az első paródiád?
Gyermekkoromban születhetett. Soha nem titkoltam, hogy nehéz gyerekkorom volt. Árvaházban, majd nevelőszülőknél éltem, gyakran hiányzott a stabilitás az életemből, így nehezen tudtam beilleszkedni a közösségekbe. A humor és a paródia számomra a túlélés egyik eszköze volt. Ha valaki bántott, otthon eljátszottam, kiparodizáltam, és így már nem tűnt olyan szörnyűnek az élmény. Ki tudtam nevetni, és ezzel elvesztette a hatalmát fölöttem. Persze, ha mélyebbre ásunk, lehet, hogy valójában elvágyódtam a saját életemből. Emlékszem, öcsémmel különböző szituációs játékokat játszottunk, és olyankor egy másik világban találtam magam – sokkal elviselhetőbben, mint a valóságban.
Hogyan lett a játékból végül színpadi hivatás?
Nyilvánvaló volt számomra, hogy van érzékem a paródiához. Tizennégy évesen indultam az országos Ki mit tud? versenyen, de akkor még nem jött el az áttörés. Egy évvel később viszont Sinkó Péter meghívott a Rádiókabaréba, ahol már komolyabb közegben próbálhattam ki magam. Utánoztam többek közt Göncz Árpádot, Koltai Róbertet, Galla Miklóst. Akkoriban leginkább hangutánzóként tartottak számon. Olivér kellett ahhoz, hogy a paródiák színészi oldalát is megtaláljam, és magabiztosan mozogjak benne.
Mikor találkoztál először Nacsa Olivérrel? Barátként vagy inkább kollégaként tekintesz rá?
Ugyanabba a gimnáziumba jártunk Újpesten, ott lettünk jóban. Hamar kiderült, hogy ő is ügyesen utánoz másokat, így szinte természetes volt, hogy összefogunk. Én a kapcsolatunkat inkább barátinak tartom. Ő gyakran mondja, hogy testvérek vagyunk, én ilyenkor viccesen hozzáteszem: a testvérét nem választhatja meg az ember.
Van olyan karakter, akit különösen szívesen formálsz meg?
Talán Fábry Sándor.
Akadt valaki, akit sosem mertél volna parodizálni?
Ganxta Zolit sosem mertem volna. (nevet)
Elképzelhetőnek tartod, hogy ma is működjön a politikai szatíra, ahogy egykor?
Szerintem ma már nem. Annyira feszült a légkör, mindkét oldal oly mértékben ki van élezve, hogy elkerülhetetlenül megsértődne valaki. Nekem sincs igényem már erre. Nem szeretnék a századik olyan humorista lenni, aki politikusokon viccelődik. Túl sok lett a politikából, miközben annyi más témával is foglalkozhatnánk.
Hofi kapcsán gyakran emlegetik, hogy a politikai humor társadalmi terápia volt. Nem hiányzik ez a szelep?
Persze, de akkoriban az egy más világ volt. Nem volt internet, nem volt ekkora túlkínálat humoristákból. Hofi évente egy nagy műsort készített, amit a tévé Szilveszterkor sugárzott – ez érvényes és szükséges volt. De azért nem szólt minden a politikáról, mint manapság.
Számodra létezik tabu a humorban?
Mindenkiben működik egy belső erkölcsi iránytű. Érdekes: Latinovits Zoltánt még lehet utánozni, de akik 2000 után hunytak el, őket már nem ildomos. Ebben teljesen egyetértettünk Olivérrel, illetve az övön aluli poénkodásban sem hiszünk. A jó humor mindig kicsit fáj, de sosem szabad igazságtalanul, vagy a gyengék rovására viccelődni.
Mit jelent neked az írás?
Az írás nekem szerelem. Ha egy jótündér azt mondaná, hogy választhatok: egyetlen dologgal foglalkozhatom életem végéig, akkor én az írást választanám. Az előadóművészetet is feláldoznám érte. A most megjelenő tizenharmadik kötetem, az Amikor szabad voltam, egy komoly válogatás az elmúlt harminc év terméséből – új versekkel kiegészítve. Tudom, hogy szépirodalommal nagyon nehéz sok embert megszólítani, de nem adom fel.
Az írás terén miben méred a sikert?
Ha csak egyetlen ember elolvassa a könyvemet, ráadásul valamit megmozdít benne, már mindent elértem.
Melyek azok az értékek, amelyekhez minden körülmények között ragaszkodsz?
A nehéz sorsú gyerekek felkarolása. Szeretnék egy tehetséggondozó programot indítani, amely segít nekik elindulni a saját útjukon – legyen az humor, irodalom vagy bármi más. Emellett fontosnak tartom a figyelemfelhívást az okostelefon-függőségre. Egy olyan közösséget képzelek el, ahol offline beszélgetünk, szemkontaktusban, egymásra empatikusan figyelve. Sok időt töltöttem egyedül életemben, és tudom, mekkora ereje van annak, ha az ember közösségben lehet.
Most boldognak érzed magad?
Az igazi boldogság szerintem legfeljebb csak pillanatokban mérhető érzelmi állapot. Könnyű csapdába esni, ha valaki folyamatos boldogságot vár az élettől, mert akkor sosem lesz elégedett. Én most úgy érzem, jó irányba tartanak a dolgaim, és ennek tudok örülni.
